Levéltári Szemle, 20. (1970)

Levéltári Szemle, 20. (1970) 1. szám - FIGYELŐ - Iványi Emma: A kutató szemével / 223–227. o.

gondolkozásába, s ehhez messzemenően alkalmazkodótt; látta, hogy a munkafolyamat melyik pontján szorulhatnak még külön jelzésekre* Ennek ellenére, mint láttuk, 500 intézmény közül csak kettőnek a munkáját minősíthette minden alkalommal minden szempontból kielégítőnek. Hiba nélkül nincs munka, mondhatnák erre, de ez az arány mégis elgondolkoztató. Annál is inkább, mert mindig bőven hagyott időt a munka elvégzésére; általában 12 hónapot számított a rendeléstől a kért mikrofilmek megérkezéséig

t s csak ennek az időnek letelte után reklamált. Á hi

bák okainUk elemzésekor ujabb meghökkentő tényeket, közöl® TTEél^'^iiiyagot,

,

~mint láttuk, mikrofilmen vagy más, korszerű másolat fórmájában rendelte meg. Az amerikai kutató ugyanis leolvasógápe mellett ül és gyorsan dolgozik. Az amerikai történészek, ezt a beszámoló külön kiemeli, többet i^nak, mint a világ többi részének történészet! együttvéve. Ez azért lehetséges, mert a fent leirt módon megkönnyítik számukra a szükséges anyag összegyűjtését. Európai levéltárakban nem szívesen dolgoznak, ,

:

.

t

Á^jlak esetben nehézkesnek találják az anyagkiadást.. Be bármilyen '. \ ^;

'gyors is ezzel a másolatréndelő módszerrel az anyaggyűjtés, Mr. Shipton mindenkit, óva int az elégedettségtől. A technika mai színvonalán még ennél is sokkal gyorsabban s főleg jobban lehetne dolgozni. De, állapítja meg a kérdésnek ezzel a részével kapcsolatban, a nyugati félteke levéltárainak, egyetemeinek, könyvtárainak mikrofilm- és egyéb másolatkészitő részlegei, pusztán azért, mert nem elég gyorsak, nem elég pontosan és hatékonyak a saját idejük és anyaguk egyharmadát pocsékolják el, s ufyanennyit pazaroltatnak él, közvetve, megrendelőikkel is. Az Itala 40 év alatt rendelt mikrofllmtekercsek egyharmada a kitűzött célok megvalósítása szempontjából használhatatlan volt s ment egyenesen a hulladékgyűjtőbe. Egy mikrofilmfelvétel ma kb. 10 centbe kerül, tehát az anyagi veszteség is számottevő, nem szólva a munka terén jelentkező akadályokról. Felsorolja a leggyakoribb hibákat is, amelyeket egyes /meg nem nevezett/ intézmények, gondos és pontos rendelései ellenére, elkövettek. A használhatatlan, kidobásra ítélt filmek nagy részét hanyag felvételezek készítették, ezeknek hibája a felvételező részlegekben keresendő. A hanyagok között makacsok is vannak, akiktől pl* hiába kért újból és újból B-helyzetben készített felvételeket, tovább is csak A-helyzetben vették fel újra. Egyesek megfordított kamerával dolgoztak, aminek következtében a szöveg araó módon, jobbról-balra volt olvasható, s nem lehetett róla nagyítást sem készíteni* Más intézmények fotósai jelzőzsinórókat használtak munka közben s ezekkel minden lefilmezett lapon két sort eltakartak. Az is előfordult, hogy rosszul értelmezett takarékosságból nem vették filmre a kötetek címoldalait. Nagyon természetes, hogy nemcsak a laboratóriumok dolgozói követhetnek el hibát, hanem az anyagot kikereső levéltárosok 225