Levéltári Szemle, 20. (1970)

Levéltári Szemle, 20. (1970) 1. szám - FIGYELŐ - Padányi Gulyás Gyuláné: A francia levéltárosképzés gondjai / 217–222. o.

a gyakornok megfelelő képzésben részesüljön az irat tömegek kezelése

s a kezelőszemélyzet megszervezése, a levéltári -nyag raktározása tekintetében is. Szabadon választható tananyag rendszere a Stage-on is érvényesüljön. Ez a "szabad választás" kétségtelen veszélyeket hord magában. Elképzelhető, hogy kialakulna a levéltári főiskolát végzettek, a chartisták "nemesi osztálya, a kutatómunka lovagjaié", mellettük pedig a "közrendű diplomásoké", akik életüket mechanikus munkával töltik. Bármennyire sokrétű és bonyolult legyen is korunk levéltárosának feladatköre, a levéltárosképzés bizonyosfoku egyöntetűségét biztosítani kell. Az oktató személyzet, amely maga is chartista, egyszersmind a levéltári igazgatóságot is kell hogy képviselje! A levéltár tudományos funkciójának helyreállítása kérdésében kibontakozott vitát Chorael hosszan fejtegeti. A megkérdezettek elenyésző hányada bizonyos fenntartásokkal élt. Volt, aki ugy véltei az ügyviteli kötelességek teljesítésének rovására, kizárólag saját személyes hirnevével, tudoraányos munkájával törődő levéltárosnak nem szívügye a levéltári intézmény tudoraányos funkciója* A szakma megbecsülése és vonzása szorosan összefügg az anyagi megbecsülés kérdésének rendezésével is, hangoztatja a referátum. Súlyos hiba az a gyakran előforduló tény is, amit "leminősités"-nek lehetne nevezni: levéltárosok ügyvitel*Y> gépírói , kezelői munkába merülvén, nem kapnak lehetőséget méltóbb, képzettségüknek megfelelő feladatokra. Sokan azzal érvelnek, hogy "nem szégyen, ha a levéltárvezető manuális munkával szennyezi be a kezét". Valóban: nem szégyen, de ezzel a felfogással ne éljünk vissza! Ne ez legyen a mindennapos gyakorlat, mert igy magunk járatjuk le a levéltárosi pályát. Sajnos, nemcsak a párizsi Archives Hationales-ban, hanem például a Külügyminisztérium levéltárában is nem egy tudományosan képzett levéltáros naphosszat irathajtogatást, papírmetélést, tüzőgetést végez. A helyzet vidéken sem jobb: az egyik levéltárigazgató maga selejtezett és takarított el húsz tonna ömlesztett iratanyagot, a tudományos publikációval, levéltára sikeres újjáépítésével egyaránt elisraeiést és rangot szerzett kolléganő levéltárigazgatói minőségében órákon át felmosóronggyal a kezében kénytelen háziasszonykodni a levéltárban. Harcolni kell tehát az ilyenfajta visszaminősitési tendenciák elleni A visszásságok megszüntetése azonban nem pusztán pénzügyi kérdés, hanem elsősorban szervezés^, egyszerűsítési — tervezési és egységesítési feladat. Részletesen taglalja Chorael a fiatal levéltárosok beilleszkedését a munkába. A 132 válasz zömében az általános elégedetlenség, dermedt tunya3ág, defetizmus kifejezésekkel jellemzik őket. Az egyik válasz /Laroche-é/ foglalja össze legjobban a problémát, kiutat keresve: minden a főnöktől függ, ő fej esi be a főiskolai képzést, az ő emberi, szakmai, pedagógusi kvalitásai, felelősségtudatra nevelő, az egyéni elképzeléseket kibontakozni engedő módszerei, okosan adagolt erélye és liberalizmusa szabják