Levéltári Szemle, 20. (1970)

Levéltári Szemle, 20. (1970) 1. szám - FIGYELŐ - Bélay Vilmos: Az olasz állami levéltárak tevékenysége 1967-ben / 212–217. o.

Á jelentés legterjedelmesebb része az állami levéltárak falain kivül őrzött levéltári anyag feletti felügyelet kérdéseiről BZÓI. Mint ismeretes, az olasz állami levéltárak mellett levéltéri felügyelőségek működnek, melynek dolgozói nem tartóz* nak az állami levéltár grémiumába. Ezeknek a feladata a nem állami levéltárak, ill.levéltári gyűjtemények feletti felügyelet gyakorlása. ^ felügyelőségek jogkörét és feladatait az 1962« évi levéltári törvény szabályozta. Olaszországban rendkívül sok olyan nem-állami levéltár van, amelynek állománya igen becses. Ezeknek tekintélyes része magánlevéltár, egy-egy személy vagy család őrizetében! olyan levéltárak, ill.gyűjtemények, amelyeknek csak egy része ismert. Tehát igen sok olyan levéltár ül.gyűjtemény lappang még, amelyről a tudományoi közvélemény nem is tud, mert fenntartója a lé* tezését titokban tartja. A levéltári felügyelőségeknek egyik igen fontos feladata ezeknek a lappangó levéltáraknak és iraigyüj'teményeknek felkutatása. Másik fontos feladatuk, hogy a fenntartónak segítséget nyújtsanak az iratanyag rendezésében, leltározásában, hiszen ezek a fenntartók a legritkább esetben képesek est megfelelő színvonalon elvégezni. A felügyelőségek munkájának uj vonása az, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak az ujabbkor! iratokra ie, anélkül, hogy a hagyományosan nagyért ékünek tartott középkori eredetüeket elhanyagolnák. Perese Olaszországban még találkozunk aszal a szemlélettel, hogy csak a muzeális értékű és régebbi korokban keletkezett irecokat keli íregbeceülni. Csak as utóbbi időkben kezd terjedni - még a szakemberek körében is napjainkban terjed - az a felfogás, hogy nagyobb megbecsüléssel kell kezelni a iv-^c—i száaadi iratokat. A felügyelőségek munkájának másik UJ vonása az, hogy igyekeznek alakosabb munkát végezni a levéltárak és gyűjtemények felügyeletévei kapcsolatban. Eddig kissé az volt a gyakorlat, hogy csak felületesen tájékozódtak, de nem mélyedtek el az iratanya^ tanulmányozásában. Ha most arra törekszenek, hogy a fenntartóval együtt rendezzék és leltározzák az iratokat, nyilvánvalóan jobban megismerik as iratanyagot, mint mikor csak kérdőíveket állítottak ki azokkal kapcsolatban, ^rre. is tudatosan törekszenek a felügyelők, hogy a ma különböző helyeken őrzött, de proveniencia szerint összetartozó anyagot nyilvántartásba vegyék. Arról még nem igen lehet szó, hogy fizikailag is egyesítsék, hiszen messzemenően, tiszteletben kell tartani a tulajdonjogot. A felügyelőségek munkájáról elismeréssel szól a jelentés és külön is kiemeli, hogy már olyan eredményre is hivatkozhatnak, mint hogy egy nagyvállalat önként felajánlotta az ügyvitelhez már nem szükséges iratanyagát e^y állani levéltárnak végleges megőrzésre. Hálunk ez immár két évtizede természetes és megszokott - hiszen szocialista, állami tulajdonban lévő nagyváila .átokról - van szó - Olaszországban azonban jelentős nóvum. Táblázatos kimutatás tájékoztat arról, hogy a 16 levéltári felügyelőség hány község, hány "jótékony testület", hány más jogi személy levéltárái es hány magánlevéltárat ellenőrzött. Egyetlen levéltári felügyelőség példáján szeretnők e £3»p