Levéltári Szemle, 20. (1970)
Levéltári Szemle, 20. (1970) 1. szám - Lengyel Alfréd: A felszabadult Győr megye és város igazgatásának új alapokra fektetése, 1948–1954 / 111–132. o.
állapitott taglétszám 20 #-os növelésével, de semmiképpen sem érintette a póttanaa©tagok szerzett mandátumait. Üresedések esetén tehát nem kooptálással, hanem a póttagok behivásával kellett volna a tagsági helyek betöltéséről gondoskodni. Az itt-ott kiütköző személyi ellentétek és egyéb elképzelések azonban helyenkint, akarva-akaratlanul is olyan állapotot teremtettek, amelynek további fenntartását a helyi pártszervek és az államigazgatás központi legfelsőbb fórumai, nem nézhették tétlenül. Jellemző ebből a szempontból a Győr-Sopron Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának 1951* évi szeptember hó 19-én tartott ülésen elhangzott elnöki beszámolónak az a része, amely az utolsó negyedévi munkaterv tárgyalása során, a következőkre utalt a hiányzó tanácstagok pótlásával kapcsolatosan: "A beküldött jelentésekből megállapítható, hogy még a járási tanácsok végrehajtó bizottságai sincsenek tisztában a 2% számú törvényerejű rendelet megvalósításának módozataival. Előfordult, hogy egyes községek a szóban forgó jogszabály alapján, a végrehajtó bizottság létszámát kivánták felemelni. Feltétlenül szükséges tehát, hogy a járási tanácsok titkárságaival alaposan átbeszéljük ennek a fontos rendeletnek a gyakorlati végrehajtásáttí /23/ Mindezek a felismerések és a tanácsi munka megjavitására irányuló törekvések arra mutatnak, hogy a helyi szervek is lassankint ráeszméltek a menet közben felmerülő nehézségekre, hibákra, a pártvezetés, valamint a kormányzat pedig éppen at. ilyen kezdeményezésekből tudott - országos viszonylatban is - átfogó képet nyerni arról, hogy milyen tényezők gátolják leginkább a tanácsi szervezet működésének, fejlődésének további lehetőségeit. A november közepén kiadott 52o4-l-18/1951« B.M. számú utasitás a tanácsok tömegkapcsolatai tekintetében gyakorolt birálatot és tett javaslatokat a legsürgetőbb intézkedések foganatosítására, bár Győr-Sopron megye területén, ebben az irányban, már néhány hónappal korábban is történtek lépések. A július 18-i V.B. ülés ugyanis a III* negyedévi munkaterv tárgyalása során, döntő feladatként vette napirendjére a tömegkapcsolatok elmélyitését, szorosabbra füzesének kérdését. A plénum a következőket foglaltatta jegyzőkönyvébe: "A tanácsok az államhatalom megtestesítői, a proletárdiktatúra államának helyi szervei. Feladataikat csak ugy tudják ellátni, ha egyszersmind a legszélesebb tömegszervezetek is. Ha nagy példaképünk, a szovjetek nyomán haladva, a dolgozó tömegekre támaszkodunk, bevonjuk őket a feladatok elvégzésébe, ha a tömegekkel együtt, azokkal összeforrva gyakoroljuk helyileg az államhatalmat, akkor a tanácsok sikeresen fogják megoldani feladataikat"/24/. 119