Levéltári Szemle, 19. (1969)

Levéltári Szemle, 19. (1969) 3. szám - HELYTÖRTÉNETÍRÁS - Schram Ferenc: Vác népének szellemi kultúrája 1686 és 1848 között / 627–681. o.

- 649 használatáért /ravatalra helyezhető kereszt, temetési menet élén vitt nyeles kereszt, zászlók, gyertyatartók/ másfél forintot fizettek hozzátartozói; szegény tagok ez alól is fel voltak mentve /141/. Módosabb halott ravatalát asztalossal készíttették. Ahol nem akartak külön költséget, a gyászoló család, vagy valamelyik faragásban járatos szomszéd /aki hivatalos volt érte a torba/, végezte el a munkát. A felravatalozott halottat felkeresték a szomszédok, ismerősök is. G-yakran olvassuk: halott asszonynak "nézésére ő is a több látogatók közt oda ment". Szokásos volt a virrasztás is: "Az temetés előtt és azután az Virrasztók, és egyéb szolgálatott tévőknek ki szolgáltatott 10 font hus, és 18 ittze bor " /tétel a temetési költségek között/ /142/. A "Custodibus cadaveris pro carnibus, vino, cremato, pane" 3 ft. 20 dénárnyi kiadás is csak a virrasztókra, illetve jó hangulatuk előmozdítására vonatkozhatik /143/. A végrendeletekben többször meghagyják, hogy melyik ruhában kivannak temetkezni. Az ország sok vidékéhez hasonlóan, a halottat Vácott sem rendes lábbelijében volt szokás eltemetni /"Bőr kapczát az megh hólt testre vettem" /144//. Halál

m

adár néven volt ismert a temetésrendező: ismerősöknek jelentette a halálesetet, "közölte a temetés határidejét, megrendelte a sirató asszonyokat, elvégezte a ravatalozást, beszélt a harangozóval, pappal stb." - foglalkozása a múlt század derekán szűnt meg /145/. Hozzátartozó tiszte volt azonban, méghozzá valamelyik férfié a halottas házból, hogy a temetés előtt a temetést végző papnál megjelenjék* /"a temetéshez való keresztet kivitte, és az házat a hova kellessen menni megmutatta" /146//. Ugy tűnik, a rokonok-szomszédok végezte sirásást nagyon korán váltotta fel a pénzért való sirásás. Nemcsak a vespillo-nak már a.ZYIII. sz. elején való felbukkanása utal érréy hanem a plébános többször ismételt kérése is a magistratus h'oz: kéri annak kihirdetését, hogy akik a jövőben pénzért sirt ásatnak, csak a sirásó által megmutatott helyen ássanak, a sirásó ingyen tartozik a helyet kijelölni /147/. Később panaszolja, hogy a "lakosok a midőn sirt ásni mennek, nem tartják meg a rendes sort, hanem kiki ugy akar tenni, amint eszében ötlik " A magistratus elrendeli, hogy a siráső mutassa meg az ásandó sir helyét, pénzért ásni másnak nem szabad /148/. Magyarázatot egy sokkal később felbukkanó^ panaszban kereshetünk, ti. hogy "az népet szer felett taxálylyák". A magistratus által újra és újra meghagyott rendelkezést, amely szerint 5 forintnyi, illetve kisebb sirért 3 forintnyi összegnél többet nem szabad kérni, nem tartották be /149/j s igy olcsóbb volt, ha a család pénzért fogadott emberekkel ásatta meg a sirt. Az alsóvárosi sirásót még az-