Levéltári Szemle, 19. (1969)
Levéltári Szemle, 19. (1969) 3. szám - Baraczka István–Mályusz Elemér: Az evangélikus egyházi levéltárak aktuális kérdéseiről / 531–544. o.
- 543 Lelkészeink, ha eleget tesznek a felsorolt követelményeknek, máris gondoskodtak egyházközségük levéltárának biztonságáról. Ezeket az alapvető elveket nyilván érvényéén fogja hagyni az a szabályrendelet is, amely 1966-ban alkotott III. törvényünk 7* §~át értelmezve részletesen meghatározza majd a levéltárak körüli teendőket. Tehát addig is, amig az állami levéltári törvénnyel összhangban álló szabály rend el etünk megjelenik, biztos- iránytű gyanánt követhető az 1955-i Rendtartás. Ugyanannak vehetik egyébként ezt az; esperesek is ellenőrző munkájuk során. Lelkészeink leginkább a selejtezési tilalmon szoktak fennakadni, kifogásolva, hogy még a pénztári mellékleteket is meg kell őrizni. Valójában nem az érdektelen iratok tárolása a cél, hanem a jelentős iratok kiselejtezésének megakadályozása. Ez pedig csak ugy érhető el* ha a lelkész engedélyt szerez, mielőtt a selejtezéshez fog, azaz előzetes selejtezési terv készül, amely felsorolja, mely fajta iratok tekinthetők nélkülöznetőnek. Tapasztalat szerint bizonyos idő elteltével határozottabban kiütközik a fontos és jelentéktelen közti különbség. Ezért is célravezetőbb nagyobb időköz iratanyagát tekinteni át. Az az eljárás a legszerencsétlenebb,- ha a lelkész mindjárt a^ év /égén nézi át irattárát s aszerint válogat, hogy mely aktára lesz még szüksége, mely ügy húzódik át a következő évre. Mindnyájan szeretnénk hinni, hogy ilyen selejtezés ma már nem történhet meg, de hogy valamikor ez nem volt szokatlan, azt országos levéltárunkba bekerült egyes állagok és idősebb lelkészeink visszaemlékezésszerű közlései egyaránt bizonyitják. Amig a Rendtartás időtállóan körvonalazza a gyülekezeti levéltárak körüli teendőket, bizonytalan egyházmegyei levéltáraink helyzete. Ebben a vonatkozásban, ha csak ideiglenesen is, intézkedésre volna szükség, még pedig olyanra, amely a várható végleges szabályozással nem ellenkezik, hanem mintegy előkésziti azt. Az 1952-ben kialakított egyházmegyék immár 17 év óta. élnek, s mert életük szükségszerűen aktákban lecsapódott, 16 egyházmegyei levéltárral kell számolnunk. Országos levéltárunk feltételezi, hogy az elmúlt 17 év során a hivatalától visszavonuló vagy elhunyt esperes irattárát az utód átvette és magánál őrzi. Jóhiszeműen feltételezi a régi szokás tovább élését, de hogy igy van-e, arra semmi bizonysága sincs. De ha fel is tételezzük, hogy minden egyházmegye irattára a mai esperes működési helyén van, akkor is felmerül az aggodalom: ha az anyag további évek során meggyarapszik, vajon nem fog-e annak kisebb-nagyobb része lemaradni esperesváltozás esetén, az uj esperes vállalja-e az egyre növekvő szállitási költségeket, gondot stb., nem szólva arról, hogy a szállítás soha sem tesz jót az aktáknak. Hasznos volna tehát állandó őrzőhelyet kijelölni egyházmegyénként. Olyan egyházat, amely leginkább felel meg a megőrzéshez szükséges feltételeknek. Ennek a lelkésze kapna egyházmegyei levéltárosi megbízást, feladata