Levéltári Szemle, 19. (1969)

Levéltári Szemle, 19. (1969) 1. szám - FORRÁSOK ÉS TANULMÁNYOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ - Simonffy Emil: Az 1919-es nagykapornaki termelőszövetkezet iratai / 225–232. o.

- 228 Az orbányosfai, volt Fábiánics Ernő-féle gazdaság és a forintosházai Forintos Nándor-féle gazdaság már koráb­ban is Paál Dezső vezetése alatt állott. A Nagykapornak! Birtokrendező és Termelést Biztositó Bizottság 1919 április 30-án vitatta meg e két gazdaság sorsát. Paál javaslata alapján a Bizottság kimondta ugyan a szocializálást, de nem engedte meg az egyesülést a kapornaki szövetkezettel, hanem külön termelőszövetkezetté nyilvánította. Indoklás: a két gazdaság annyira leromlott és elhanyagolt állapotban volt, hogy csak jelentős anyagi beruházással lehetett volna jöve­delmezővé tenni. Ha ennek költségeit a nagykapornaki szövet­kezet jövedelméből fedezték volna, akkor az rossz hangula­tot eredményezett volna a kapornakiak között. így tehát a két gazdaságot a továbbiakban papiron külön kezelték, szám­adásaik, terveik külön készültek el. A Bosnyák Géza tulajdonát képező misefai gazdaság­bői a tulajdonos házikezelésében csak 60 magyar hold szán­tóföld és rét, valamint 180 magyar hold erdő volt, a birtok többi része kisebb nagyobb parcellákban a folyó gazdasági évre bérbe volt adva dolgozó parasztoknak. A bérletek fel­mondására nem került sor, azok megmaradtak a kisparasztok kezén, sőt a bérleteket meghosszabbították. A házi kezelés­ben lévő földeken május végén még mindig a volt tulajdonos, Bosnyák Géza gazdálkodott, mint termelői biztos. Munkájában nem sok köszönet lehetett, igyekezett magát függetleníteni a felsőbb irányítástól, és nem nagyon törekedett az egyes gazdasági munkák időben történő elvégzésére. A Termelőszövetkezet erdőbirtokait 1919. június 23-án felsőbb rendeletre az állami erdőgazdaságnak adja át. A gazdaság igazgatási szervezete. A három termelő­szövetkezet a júniusi átszervezés után egy főintézőséget alkotott. Ez az átszervezés nem érintette a belső szerve­zetet, csak az elnevezések változtak meg. A főintéző Paál Dezső maradt. A gazdaság irányit ásat különösen az első időszakban jóformán teljesen önállóan, felsőbb irányitás nélkül végezte. Viszonya a későbbiek során sem volt kielé­gitő a felsőbb szervekkel. A gazdaság munkájának irányítá­sát a legapróbb részletekig személyesen intézte; a gazda­ságkezelő ispánoknak nem sok önállóságot hagyott. A gazdaság központi adminisztrációját Plauder La­jos irodavezető és pénztáros egyedül végezte, aki Paált is helyettesitette távollétében. Az iratok szerint Paál jobbkeze volt. A Termelőszövetkezet adminisztrációja elég egysze­rű volt. Nagy levelezést nem folytattak. A belső ügykezelés is nagyrészt szóban történt; s rendelkezéseket, jelentéseket csak a legritkább esetben vetették papirra. A szocializálás

Next

/
Thumbnails
Contents