Levéltári Szemle, 18. (1968)
Levéltári Szemle, 18. (1968) 1. szám - Lengyel Alfréd: A Győr-Moson megyei nemzeti bizottságok iratanyaga / 76–93. o.
- 91 ~ ságok" cimü munkájában a következőket irjai ."A nemzeti bizottságok államhatalmi, közigazgatási funkciói csak fokozatosan szűntek meg.. így természetesen az egyes nemzeti bizottságok addigi munkájából, tekintélyétől függött, hogy a'közigazgatás országos kiépülése után menynyi ideig és milyen mértékben lehetett befolyásuk a helyi közigazgatási szervek tevékenységére,"•(30) - Győr tehát ilyen szempontból jellegzetes példát statuált a nemzeti bizottságok gyakorlatában, A^vizsgálódások folytatásával, további részletezésével azonban már helyi vonatkozásokban.is túllépné e rövid referátum annak a periódusnak a végső határát, amelyre az élet"megindulásával összefüggő kutatásokat, anyagfeltárásokat ••**. az eddigi gyakorlatnak megfelelően kiterjesztettük. A .felsorakoztatott tények és események pontosan öt hónap küzdelmeinek,•erőfeszítéseinek láncolatáról adnak vázlatos képet, a nemzeti bizottságok sokrétű'munkájának, sikeres és,hasznos tevékenységének tükrében, A megmaradt iratok és jegyzőkönyvek hiven érzékeltetik, hogy e népi forradalmi szervek - főleg az. első hetekben és hónapokban - mennyire magukra voltak utalva a problémák megoldásában, s döntéseiknek legtöbbször késedelem nélkül, nem egyszer órák leforgása alatt kellett a gyakorlatban érvényt szerezniük. Működésük nem volt zökkenőmentes, sem hibátlan,'de ha csupán annyit szögezünk le, hogy feladataikat a háborús pusztítások folytán jórészt romba döntött és kifosztott megye székhelyén -és -falvaiban a legnehezebb körülmények "között oldották meg, egyúttal azt is elismerj ük,'hogy a népi demokratikus forradalom kezdeti szakaszának nélkülözhetetlen segi~ tőtársai voltak, A Győr-Sopron megyei l,sz.. Levéltárban őrzött nemzeti bizottsági fondok ezt a helytállást, ezt a rendkívüli szerepkört különösen hangsúlyozzák és helyi szempontból kétségtelenül ebben rejlik forrásértékük i§az, sajátosan a győri viszonyokat megelevenítő, bizonyitó ereje* J e g y z e te k : 1 Révai J*i Kellenek-e a Nemzeti Bizottságok és mire? Néplap, (Debrecen, 1945* január, 12*) 2 Dávid L,; A népi demokratikus forradalom Győr^Moson megyében* (1945-1948*) Arrabona, 1964* 210, 1*