Levéltári Szemle, 18. (1968)
Levéltári Szemle, 18. (1968) 1. szám - Lengyel Alfréd: A Győr-Moson megyei nemzeti bizottságok iratanyaga / 76–93. o.
*» , 86 ** megtalálta működési lehetőségeit. Amíg a megyei testvérszerv községi hálózatán keresztül különösen a földosztás gazdasá*gi -és műszaki előfeltételeinek lokális megteremtésén fáradozott, a városi bizottság a sürgősség sorrendjében intézte a megyeközpont legkülönbözőbb problémáit. Ezek természetesen elsősorban Győr lakosságát érintették* de gyakran^döntott olyan k érdésékben is»'amelyek kihatásaikban és.jelentőségükben a'vá-jros •határain messze túlterjedtek. A győri allomasfonökségnek * adott meghatalmazás, mely a vasúti forgalom rendszeresebbé tételére irányult, pl.' egész Nyugat-Dunántúlt érdekelte, hiszen az osztálymérnökség révén igénybe vehette a körzetébe eső eszközöket, műszaki erőket. Egyidejűleg a vonalak helyreállitását célzó közmunkák megszervezéséről is a városi szerv gondoskodott, minthogy mindenekelőtt Győr'és a közelebb fekvő falvak ingaforgalmát kellett a bejáró dolgozók és a fokozatosan meginduló terményfelhozatal miatt biztositani* De ugyancsak a községek lakóit érintették közvetlenül azok azin~ tézkedések is, amelyek az árucikkek és^gyógyszerek ár á nak ma*ximálása, a ha disegélyek u.iból i r endezései a mezőgazdasági, ű-^ . z emanyagok el őteremtés e, vag ^ y a gazdátlan szerszámoké különféle munkaeszközök elosztása terén valtak szükségessé* (19) .- * Minthogy a már, emlitett kiegészitő rendelet •«• a politikai ténykedések síkján Tea kezdeményezésben, jelölte meg a nemzeti bizottságok egyik legfontosabb feladati, jogkörét, a plénum élt is ezekkel a lehetőségekkel, sőt éppen a város' és a lakosság érdekében tett iniciativ jellegű intézkedése*^ ken keresztül kivánta akcióképességének töretlenségét kifejezésre j uttatni». A,. Nemzeti'Segély szervezet helyi feladatai igen-sokrétűen bont ákoz.tak ki-mar az első hónapokban*. Fon-* tosságukat a,Győryárosi Nemzeti Bizottság nemcsak elismerte, hanem a mozgalom célkitűzéseit • öntevékenyen támogatta. Dön-* tései nyomán jelentős összegek folytak be.a szervezet pénztárába, s igy az elnökség a gyorssegélyeken túlmenően, az élelemre és ruházatra szoruló nicstelenek, az -elhurcolásából, vagy, hadifogságból hazatérők rendszeresebb támogatássár ól is gondoskodhatott* Amikor a feketepiac különböző elfajulásaival kapcsolatosan •-* a helyi ipartestület ós a Lloyd Társulat jelentései alapján «* megbízható adatok ke** rültek a városi nemzeti bizottság tudomására, a tagság egy-* hanguan munkabér- és ármegáilapitó bizottság felállítását határozta el, mely működését azonnal, még a kormányhatósági jóváhagyást megelőzően megkezdte. (20) • Jellemző eset tprtént a pannonhalmi bencés apátság Győrszentmártoni Gőztéglagyárával összefüggésben. Az üzem vezetősége ugyanis arról.értesítette a nemzeti bizottságot, hogy megfelelő,üzemanyagok rendelkezésre bocsátása és a munkásság kenyérgabonájának közellátási utón való biztositása esetén, másfél millió darab.téglát tudna még az év folyamán leszállitani.-A háborús károkat szenvedett községek ujjáépi^