Levéltári Szemle, 18. (1968)

Levéltári Szemle, 18. (1968) 3. szám - HELYTÖRTÉNETÍRÁS - Schram Ferenc: Kisnógrád megye történeti néprajza, 1686–1848 / 657–719. o.

- tor na meg, kiegészítve az Országos Levéltár- NRA gyűjteményével, valamint a Helytartótanácsi Levéltár anyagával, megírhattuk volna Kisnógrád helytörténetét. Ez azonban nem lett volna annak történeti néprajza, s igy eltávolodást jelentett volna kitűzött célunktól, hiszen a kettő nem azonos. Aránytalanság mutatkozik anyagunkban az anyagi kultúra és a folklór között is, érthető^ hiszen az állatok, pálinkafőző üstök után adóztak, terményekből dézsmát adtak, ezeket a vármegye több helyen a földesúr is feljegyezte, ránkhagyta, de kit érdekelt, hogy gyujtottak-e Szentivánkor tüzet, átugrálták-e? Ha nem ütközött a vallás valamelyik tilalmába, a vizitáló püspök sem jegyezte fel. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem élt a szokás, csak nem maradt ránk adat róla. Éppen a szentiváni tűzgyújtást biztosra vehetjük, hiszen a tárgyalt korból a szomszédos megyékből: Hevesből, Gömörből, Pestből maradt ránk feljegyzés; sőt valószínű, hogy a héhalmi Szent János dombja elnevezésének kialakításában a népszokásnak is szerepe lehetett. Könnyülenne a mai anyagból kiindulni, s ezt visszavetiteni egy vagy két évszázaddal, de ezt a Barabás Jenő által találóan "vulgár-néprajzíasságnak" nevezett eljárást/240/ el kellett kerülnünk. Az anyag szegénységét menti az a körülmény is, hogy a megyei levéltár mint irtuk a háború alatt súlyos károkat szenvedett, valamint az a tény, hogy nem az egész megyét, hanem annak csak kb. egyharmadát vettük vizsgálat alá. A palócsággal mint etnikai csoporttal - bár inkább csak kuriózumként - több korabeli folyóirat foglalkozik már a múlt század húszas-harmincas éveiben,/241/ mint azonban már jeleztük, a palócok területünkön kívül esnek. Levéltárakban is kapunk a megye másik részéről értékes adatokat mind az anyagi kultúrára, mind a néphitre-népszokásokra vonatkozólag, pl. Nagyorosziból ismerünk Balázsjárást, másünnét közmondások is kerülnek elő. Különösen a Karancs környékéről állna össze nagyon szép anyag. Ugy gondoljuk azonban, hogy ezek áttétele s feltételezése a megye déli részén, célunk meghamisítását jelentette volna, Mikszáth megyéje sok apró faluból áll, nehezebb a tipikus megkeresése, ha nem is a legeltetésben, vagy a nyomásos gazdálkodásban, de pl. a viseletben vagy építkezésben. A recens anyagban sem könnyű ez, de ott a gyűjtő minden faluba elmehet, a történeti anyagban azonban erre nincsen mód. Egyetlen helység történeti néprajzának felvázolásakor nem merül fel ez a probléma, pl. a tízezres lélekszámú alföldi városok viseletében vagy építkezésében csak az osztályhelyzet vagy anyagi helyzet hoz létre, nem is mindig döntő különbságeket. Még arra is csak kevés kísérlet állt rendelkezésünkre, hogyan lehet a recens és a történeti anyagot - különösen népszokásoknál - ugy összeolvasztani, hogy szerves egységnek hasson a tárgyalás folyamán. Annál kevésbé ismerünk ilyen példát történeti anyag bemutatására, ezért nem volt mihez hozzáalakítani dolgozatunkat.. Tehát a fellelhető anyag szegénysége és a történeti néprajz még kialakitatlan szempontjainak és kivánal-