Levéltári Szemle, 18. (1968)

Levéltári Szemle, 18. (1968) 3. szám - Lengyel Alfréd: A felszabadult Győr megye és város igazgatásának első évei / 584–602. o.

- 592 ­Az önkormányzati testületeknek az 1030/1945.M.E^sz. rendelet alapján való megalakítása ügyében különben Győrött is város- és megyeszerte folytak az előkészületek, tárgyalá­sok, éspedig olyképpen, hogy a jogszabály intencióinak megfe­lelően mindenütt a nemzeti bizottságok állapították meg az egyes pártok, ill. a szakszervezetek képviseleti arányát. A létszámkeretekre vonatkozólag az emiitett jogszabály hangsú­lyozta, hogy a tagok száma a megyei városok és községek ese­tében változatlan, de a vármegyéknél a korábbi keret negyedét, a törvényhatósági jogú városoknál pedig a felét nem haladhat­ja meg. S lehetőségek határain belül kellett tehát a delegál­tak számát az erőviszonyoknak megfelelően /a Kommunista-, a Szociáldemokrata Párt esetében általában egyenlő arányban/ megállapítani, figyelembe véve természetesen a helyi körülmé­nyeket. Győr thj.város alakuló közgyűlése 1945. június 1-én ült össze. Ez alkalommal az újonnan behívott bizottsági tagok ösz­szetétele a következő képet mutatta: Kommunista Párt 20 fő, Szociáldemokrata Párt 20 fő, Kisgazda Párt 4 fő, Szakszerve­zetek 16 fő. Az uj önkormányzati testület első hivatalos tény­kedéseként megalakította a város igazoló választmányát, majd polgármesterré választotta /az ideiglenesen e beosztásában mű­ködő dr.Vélsz Aladár helyére/ Udvaros Istvánt, aki mindaddig a helyi Szociáldemokrata Párt titkári feladatait látta el. Az uj polgármester a szokásos program-ismertetés helyett a követ­kező szavakkal vette át hivatalát: "A mostani idő nem alkalmas a beszédre, ma cselekvésre van szükség., A programot majd a pár­tok fogják adni, azonkivül fel kell épiteni a várost, igy a program magától adódik. Ma kezet a kézbe téve, vállat a váll­hoz ^vetve kell dolgozni, mert csak ez hozhatja meg az újjászü­letést. A reánk váró nagy feladatok megvalósításában mindany­nyiunknak közre kell működnie!"/21/ Győr-Moson vármegye/22/ első közgyűlése egy hónappal később, július 2-án ült össze a törvényhatósági bizottság meg­alakítása céljából. A pártok részéről delegált tagok itt az alábbi összetételben képviselték a demokratikus megyeigazga­tás első önkormányzati testületét: Kommunista Párt /szakszer­vezettel együtt/ 11 fő, Szociáldemokrata Párt 11 fő /a szak­szervezet is/, Kisgazda Párt 12 fő, Paraszt Párt 12 fő. Az elnöklő alispán az ülést - többek között - az alábbi szavakkal nyitotta meg: "A múltban a fő baj az volt, hogy a megye ügyeit a néptől teljesen elszakadt uri osztály intézte. Ezt a réteget az uj állami és közigazgatási szervezet elsodorta. A mai nap a vármegye számára is elhozta az alkalmat, hogy dolgozó népe, dolgozó rétegei kiadós részt vállaljanak a munkából, de egyút­tal a felelősségből is. Nagyszerű alkalom ez, nagy szabadság! ­Élni kell vele, de főleg az a fontos, hogy jól és helyesen él­jünk vele."/23/ A napirend első pontjaként a közgyűlés megalakultnak jelentette ki a vármegye törvényhatósági bizottságát, majd me-

Next

/
Thumbnails
Contents