Levéltári Szemle, 18. (1968)
Levéltári Szemle, 18. (1968) 2. szám - HELYTÖRTÉNETÍRÁS - Kanyar József: A Tanácsköztársaság Somogyban: egy középiskolai szakköri foglalkozás forgatókönyve a Somogy megyei helytörténeti olvasókönyv felhasználásával / 498–519. o.
-515 ros politikai megbízottjának azon rendelkezését, hogy a lakásinség enyhitése céljából emelendő lakások épitése helyéül a katonai kincstár tulajdonát képező gyakorlóteret jelölte ki, és azt birtokába vette, továbbá birtokába vette a régi gyakorlótéren lévő lakásbarakkokat, melyeknek anyaga az épitendő lakóházaknál lesz felhasználandó*" A Proletárdiktatúra idején számos jelentős kulturális kezdeményezés született amelyben országos nevű. nagyjaink is résztvettek. Világhirü festőművészünk: Rippl-Rónai József (1861-1927) is bekapcsolódott a róla elnevezett és az általa vezetett mosdósi festőiskola alapitásába s szorgalmazta a kaposvári múzeum képtárának megalapitá-^ sát. "Én a magam részéről nagyon szeretném ha tényleg megvalósitanák ezt a tervet. Sőt, ha növendékeim megfelelő ellátásáról gondoskodnak, ugy szivesen vezetném a mesteriskolát Nagybánya, Szolnok, Nyergesujfalu mintájára. A kommunizmus kultúrájának az a célja, hogy a művészetet nem egy, hanem mennél több gócpontban egységesitse. ; Ezért nagyon üdvös gondolat a somogyi művész telep felállitasa, mert van egy egész csomó iró, festő, muzsikus, akik itt letelepednének. Itt van<nak Kozma Lajos, Kunffy Lajos, Bernáth, Bacskay, üng-