Levéltári Szemle, 18. (1968)
Levéltári Szemle, 18. (1968) 1. szám - FIGYELŐ - Oltvai Ferenc: Jugoszláviai tanulmányút / 253–258. o.
- 253 kellene egyeznie azoknak az állami hivataloknak területi illetékességével, melyek abban a városban, ahol a szekció megalakult,' fejtik ki működésüket*. Ez azonban csak akkor lenne megvalosithato, ha^az illető terület politikai, közigazgatási, birói, pénzügyigazgatási szempontból könnyen azonosítható ' történeti-levéltári-egységet alkotott és alkot * mely az idők folyamán nem változott * ; Olaszországban- azonban a terű-* leti beosztást, közigazgatást illetően sok változás történt* így•tehát történelmietlen álláspont lenne a mai -közigazgatási területi elhatárolásokra alapozni a szekciók gyűjtőköri illetékességét*-Ebben az esetben is a történelmi módszer elvei szerint kell eljárni, figyelembevevő azon történelmi és levéltári körülményekét, melyek között az anyag létrejött és -ezek-alapján kell a szekciók területi illetékességéi meg^ határozni* .Milyen legyen a viszony a tartományi székhelyen működő állami levéltár és az állami levéltári szekció között, A szerző véleménye szerint nem szabad a szekcióknak teljesen elkülönülni az állami levéltáraktól, hisz a szekciók iratanyaga azok iratanyagának szerves kie^észitője* Az állami levéltárak igazgatója egyben a szekciók igazgatója is • kell, hogy legyen, hasonlóképpen a szekciók gazdasági ügyvitelének ellátása is az illetékes állami levéltár feladat- > körébe tartozna* Oltvai Ferenc:JT UJS O S"Z I* ÁV I A] T A N UI^MÁNYU^ A.Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság Vajdasági Levéltári Igazgatóságának'vendégeként 1967* évi"november hó 6-tól december hó 8-ig Jugoszláviában tartózkodtam a levéltárak megismerése céljából* Öt hét alatt ,11 városban jártam és néhány témakörben kutatásokat végeztem* Felkerestem a Novi.Sad^i, a zentai, a szabadkai, a zombo* ri, a zágrábi, a rijekai, zadari, a spliti, a dubrovniki, a kotori és a sarajevói történeti levéltárakat, valamint a