Levéltári Szemle, 18. (1968)
Levéltári Szemle, 18. (1968) 1. szám - Bálint Ferenc: Egy viharsarki járás mezőgazdaságának helyzete a felszabadulástól 1945 nyaráig / 93–123. o.
105 •sen megromlott s ez: természetszerűleg a legközvetlenebbül kizsákmányolt, a legtöbb uradalomban embertelen lakás és -életviszonyok között élő gazdasági cselédségnél mutatkozott meg elsősorban* Az elmenekült nagybirtokosok és uradalmi tisztijeik fegyelmezése alól felszabadult cselédség megpróbált a maga gazdája lenni, igyekezett az uradalom állatai* lományából t gazdasági eszközeiből megszerezni azt* amit a visszavonuló magyar-német katonaságnak már, nem volt ideje elvinni. Pusztaföldvár község főjegyzőjének 1944 november 9~i keltű, Békés megye alispánjához intézett jelentéséből idézünk, melyben a Wenckheim uradalom' helyzetéről ezt ir* jai;"49 lóból 2 maradt, ezt is a község őrzi, 65 ökörből a megmaradt 31 darabot elhajtották Mezőhegyesre katonái munkára,-37 tehénből 2, a 494 sertésből egy sinos az ura• dalom birtokában*»* Az 1375 mázsa zabból 450 .maradt, •* "a katonaság vitte el* Az uradalmi cselédség munkamorálja igen rossz, ebben az uradalomban vezető nem maradt, az általam kiküldött Raj ki Sándor oki* gazdának a cselédség nem engedelmeskedett* A gazdák kölcsönös megsegitést szolgáló körzetekbe vannak osztva s az adott nehéz körülmények között igyekezünk az eletet, termelő életet biztositani hai tárunkban* 1 ' (28) Az 1944 őszi munkák helyzetére vonatkozó községi* jelentések, állandóan visszatérő jellemzője az i gaerő h iányra való hivatkozás. Az ismertetett jelentés ezzel kapcsolatbán ezt mondja? "A buzavetés szórványosan* de folyamatban van* Gazdáink emberfeletti erőt fejtenek ki, hogy minél több buzavetés legyen*'Hiányzik azonban az igaerő, mert 618 lóval szemben 119 fáradt ló maradt a községben, 100 ökörrel szemben-36." • Tény az, hogy a háborús viszonyok igen^súlyos károkat okoztak az állatállományban * Pontos felmérést ezen a területen annak idején nem végezhettek, mert hiányzott a megfelelő apparátus és a katonai igénybevételek, élőállat beszolgáltatások miatt az állatállomány jóformán napról-napra változott s a lakosság is igyekezett eltitkolni haszonállatait^ amennyire megtehette* •A járási gazdasági felügyelőség adatai szerint . 1944 tavaszán 'a járás állatállománya a következő volt (29) <Ló Szarvasmarha Sertés Juh 7953 10957 • 32516 3496 A Földművelésügyi Miniszter 30*000/1945* számú rendeletére végzett és az. 1945-február, 1-i helyzetet feltüntető Összeirás szerint az állatállomány adatai: