Levéltári Szemle, 17. (1967)
Levéltári Szemle, 17. (1967) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Szabó Ferenc: Egy viharsarki falu a szabadság hajnalán: Tótkomlós község politikai életének és közigazgatásának néhány problémája 1944 októbere és 1945 januárja között / 721–742. o.
- 734- A komite Írásbeli kívánsága alapján foglalkozott az első tanácsülés a községi jegyzők javadalmi földje inek Ügyé vel . Mivel a jegyzők elmenekültek, állásukat megszűntnek tekintették. A jegyzői illetményföldeket nem akarták parlagon hagyni,, támogatták a földjuttatás iránti agrárproletár követeléseket is,.£ Így egy évre, -2-2 holdas parfcellákban /l 100 O-^öles holdakban/,| holdanként 2 mázsa búzáért - haszonbérbe, adták. Csak azok kaphattak haszonbérletet, akik teljesen földtélenek voltak vágy 1 kisholdnál </110Q Qt-öl/ kevesebb földdel, rendelkeztek. /55/ Az 1944. október 2?-én tartott második elöljárósági tanácsülésen már csak egy olyan téma szerepelt, amelyet a komite megküldött jegyzőkönyve alapján kellett tárgyalni. Ez a fontos tárgy a községi alkalmazottak fizetésének megállapítása volt. /56/ Az ülésen sorrakerült többi kérdés nem volt jelentős. Már az első tanácsülésen kimondták, hogy a fontosabb ügyeket jóváhagyás végett a képviselőtestületi közgyűlés elé kell terjeszte-. ni. A községi képviselőtestületet e lő ször a komite - a községi adminisztráció utján hivatta össze. Harmincketten jelenték meg az első közgyűlésen, a szűkebb elöljáróságon kivül is szép számban. A résztvevők között azonban csak 14 olyan személy akadt, akik a felszabadulás előtti legutolsó /augusztus 24—i/ közgyűlésen is jelen voltak. Minden jel szerint azok a tagok is eljöttek most, akik a német megszállás alatt visszahúzódtak, A képviselőtestület tagjain és a hivatalból •jelenlévőkön kívül mások - pl. a komite külön * képviselője - a jegyzőkönyv szerint a tanácskozáson nem vett részt. A közgyűlés napirendi pontjait a községi főtitkár terjesztette elő. /Adamkovics, mint községi ügyész s már a felszabadulás előtt is állandó résztvevője volt a képviselőtestületi közgyűléseknek./ A képviselőtestűlet legelőször is tudomásul v e tte a komite megala' kitását és megbízását azzal a jogkörrel,; amellyel a szovjet katonai parancsnokság felruházta . Tudomásul vette továbbá a komite által végrehajtott összes elbocsátásokat/ és Ideiglenes kinevezéseket, megerősítette Adamkovicsot községi főtitkári funkciójában és addigi ténykedését jóváhagyta. Hozzájárult ahhoz, hogy a komite tagjai november 1-től havi 200 pengő fizetést kapjanak a községtől, egyelőre kölcsön formájában. Végül a megelőző két elöljárósági tanácsülés döntéseit helybenhagyta és megerősítette. /57/ E határozatokkal a képviselőtestület megosztozott a komitéval a felelősségvállalásban, a komite pedig lépést tett a közigazgatás demokratikus kiszélesítése felé.