Levéltári Szemle, 17. (1967)

Levéltári Szemle, 17. (1967) 2. szám - AZ IRATTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Réti László: Irattárosok szakmai továbbképzése az Országos Levéltárban / 501–505. o.

- 504 désekben. Később mind több konkrét javaslatot tettek és többen el­mondták, hogy az előadások alapján máris értek el konkrét eredmé­nyeket- így több helyen a tanfolyam során a dekli, heveder vagy már, kezdetleges tároló eszköz helyett áttértek a levéltár által ajánlott dobozos tárolási mődr« t másutt sikerült eredményeket elérni az irat­tár jobb felszerelése és berendezése, az iratok jobb • elhelyezése 'érdekecén, : A tanfolyamon szerzett tapasztalatok alapján több helyen uj módsze­reket vezettek be az iratok kezelése, az'ügyvitel egyszerűsítése terén. Igen hasznosnak bizonyult a tanfolyam eredményessége szempontjából az, hogy a résztvevők két alkalommal látogatást tettek egy-egy köz­ponti szerv irattárában. Egy-egy 25 főnyi csoport látogatott el a Nehézipari Minisztérium és a Testnevelési és Sporttanáes, két cso­port a Művelődésügyi Minisztérium irattárába. Mindhárom helyen na­gyon jól fogadták őket, részletesen ismertették irattározási, ren­dezési, selejtezési munkájukat, válaszoltak a feltett kérdésekre. Meglátogatták a tanfolyam résztvevői az Országos Levéltár irattá­rát is, ahol Papp Gáborné mutatta be Irattározási rendszerünket. Nagy érdeklődéssel tekintették meg a levéltár raktárait, valamint műhelyeit' és az állandó kiállítást. A tanfolyam elvégzéséről mindazok., akik a kilenc foglalkozás közül legfeljebb kétszer hiányoztak, bizonyítványt kaptak. A száz induló közül 96 kapott igy bizonyítványt, a legtöbben természetesen egy­szer sem hiányoztak. A bizonyítványok kiosztása előtt összefoglaló megbeszélést tartot­tunk a tanfolyam egész anyagáról és tapasztalatairól. E megbeszé­lésen sok életrevaló javaslat hangzott el. így javasolták*, hogy a tanfolyam résztvevőit hívjuk össze egy év múlva annak megbeszélé­sére, mit hasznosítottak az év folyamán a tanultakból. Javasolták még, hogy az uj levéltári törvény megjelenése után ismertessük azt előadások keretében az irattárosokkal. Indítványozták,., hogy hív­juk össze megbeszélésre osztályvezetőiket, ismertessük vélük az irattári problémákat és érjük el náluk az irattárak és az irattáro­sok jobb megbecsülését. Kérték, hogy a Levéltári Szemlét küldjük meg az irattárosoknak. ígéretet tettünk, hogy e javaslatokat a le­hetőséghez képest megvalósítjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents