Levéltári Szemle, 17. (1967)

Levéltári Szemle, 17. (1967) 1. szám - KRÓNIKA - Sinkovics István: Betlendi János (1887–1967) / 292–. o.

292 BE5LBMDI IJÍNÖS 1967 februárjának végén 80-dik életévében hirtelen távozott el az "élők sorából Betléiidi" János ,' az. Országos Levéltár ny. hivatalsegéde. Bánfihunya<3i parasztházból hozta magával az igénytelenséget, a munka nemzedékeken át beidegződött magától" értetődöt tségé't', az izes magyar beszédet, az életfilozófiát és az emberséget^ Hosszú életpályája történelmi korszakokon ivelődött at és elválaszthatatlanul egybeforrt az, Országos Levéltár történetével. Korán elszakadt szülőfalujától es az. Országos Levéltár lett a munkahelye, ,sőt mindvégig magános otthona is$. Még a^ferenojó-' zsefi időkben kezdte meg szolgálatát a régi Országház-utcai épületben. Résztvett abban a nagyszabású munkában, amelynek" során az, Országos Levéltár anyagát teljes mintaállványozása után mai épületébe költöztették., A helytartótanács iratainak évtizedeken át valóságos gazdája volt, aki a bonyolult iratkezelési rendszerek ismeretében a kutatók százainak tudta segiteni munkáját., A közös hadseregben belénevelet német tudásával és Erdélyből hozott román nyelvismeretévei jól eligazodott a régi kormányszervek német és latin, nyelvű irataiban., Igaz, hogy^nem nézte, mikor kezdődik a munkaidő, a hajnal gyakran találta a raktárban, amint szivós kitartással nyomozott egy-egy akta után.. Az embereket is aszerint nézte,hogy mit ér a munkájuk, igazi hivatás heviti-e át?, Gyűlölt minden lazaságot, mindenkit, akinek munkájára keserűen idézhette a latin mondás.tí , Ut aliquid fecisse videatur. Mindent megtett azokért, akiket szeretett, de engesztelhetetlenül tudott gyűlölni is.. Az évek múlásával ugy maradt, mint a magános szálfa, amely körül kicserélődött a világ, nemzedékek multak el.. Mindannyian, akik vele dolgoztunk, akik ismételten érezhettük segítőkészségét és becsültük egyenes gondolkodását, fájó szivvel búcsúzunk es emlékét kegyelettel őrizzük. Sinkovics István