Levéltári Szemle, 16. (1966)
Levéltári Szemle, 16. (1966) 2. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Kanyar József: "Az élet megindulása a felszabadulás után" című kiadvány levéltári feltárómunkájának problematikája a Kaposvári Állami Levéltárban / 291–302. o.
- 299 Háborús károk és pusztulások Külön jelentős fázisa lehet kutatásunknak a háborús károk és pusztulások feltárása. Itt elég legyen csak arra utalnom, hogy a nemzetközi bíróság elé kerülő 6740/1945. ME. számú rendelet összeiratta a német állampolgárságú háborús bűnösök megyeszerte elkövetett bűncselekményeit, amely Somogy megyében 48 községet érintett. Elképesztő atrocitások, esztelen rablások és nagyméretű gazdasági evakuáció jelezték a bűncselekmények láncolatát. Különös figyelmet érdemel a háromrészre szakadt megyében az élet megindulásának minden fázisa, amely más-más arculatot mutatott a felszabadult megyerészben, a kiürített fronttá vált megye községeinek területén és a németek által megszállt s nyilas hatóságok által igazgatott megyerész területén. I ' ' A mezőgazdaság vesztes égé és újjáépítése Külön fejezetet érdemel a mezőgazdaság újjáépítésének első lépése. Illyés Gyula nagyhatású röpiratkiáltványai a "Munkába! rögtön!" és a "Dunántúl népéhez, a felszabadult béresekhez" cimüek igy fogalmazták meg az első tennivalót! "A földet azonnal szálljuk meg!" E problematika első fejezete mindenképpen a termelési bizottságok elsődleges szerepét tisztázza a mezőgazdaság talpraállitásában. Itt fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy e bizottságok által végrehajtott munka lényegében a földosztás preludiuma volt /30300/1945.FM. sz. rendelet/. A készülő földosztás, törvényének,, előszele érződött a rendelet azon intézkedéséből, amely az elhagyott birtokterületeken az ott élő cselédség számára rövidlejáratú kishaszonberletek létesité-sével akarta biztosítani az uradalmak megművelését, sőt kívánatosnak tartotta a gazdasági cselédek kishaszonbérlő szövetkezetbe való tömörítését is. Bár a rendelet a gazdátlanul hagyott birtokok haszonbérlését nem tekintette elsődleges földigénylésa jogcímnek, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági munkások, a cselédek és kisparasztok közül mindazok , akik a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzésével tanújelét adták gazdasági képességeiknek, rátermettségüknek és szorgalmuknak, azok az előkészületben lévő földreform során előnyben részesülnek. Somogy népe 1945 tavaszán az előző évi vetésterület 80 %-át megművelte. Mindössze a vetésterület 20%-a maradt műveletlenül 1945 májusában a megyében. S ha figyelembe vesszük, hogy a területnek mintegy 20 000 kh-j volt elaknásított terület, akkor megállapíthatjuk, hogy a nép szorgalma felszabadulásunk első honapjaiban a csodával határos, tette é s munkája a nemzetmentő életked v és éle tösztön valóságos diadala volt. . .- -