Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - KRÓNIKA - Szolgálati jubileumok / 154–156. o.

- 154 ­Román János a Miskolci Állami Levéltár megbízott vezetője. Uj munkatársunk 1965. április 1-én került a Miskolci Állami Levéltár­ba, miután előtte másfél évtizeden keresztül már a sárospataki kollé­giumi és egyházkerületi levéltárban dolgozott. Tudományos munkásságát a néprajz területén kezdte, majd a helytörtenetirás felé orientálódott. A Miskolci Állami Levéltár vezetésére 1965. június l~-i hatály­lyal kapott megbizást levéltáros I. besorolásban. B.P. K Szabó Ferenc a Gyulai Állami Levéltár igazgatója. Rövid ta­nári működés után 1960-ban került a Szegedi Állami Levéltárba. A szo­rosan vett levéltári feladatok mellett a történetírás területén is ko­moly eredményeket ért el s különösen a Dél-Alföld 19-20., századi törté­netével foglalkozott. Tagja volt az év folyamán megjelent "Az 19^5-ös földreform iratai" cimü országos forráskiadvány szerkesztő bizottságá­nak. A Gyulai Állami Levéltár vezetésére 1965o aug„ 1-i hatállyal kapott megbizást igazgató II. beosorolásban. B.P. K Szolgálati jubileumok 1965. június 1-én ünnepéltük Gáspár Károlyné levéltári kezelő 4-0 éves közszolgálati jubileumát. Tizenhét éves volt, amikor felvették a budapesti VIII. kerületi elöljárósághoz, gép- és gyorsírónak,, Innen 1932-ben a Központi Városházára helyezték át. Az ott eltöltött munkás évek alatt mégszerezte az "I. rendű irodai gyors- és gépíró" képesítést. Munkahelyét a háború idején súlyos bombatalálat érte, ő az első önkén­tes jelentkezők között volt, akik a romok eltakarításának veszélyes fela datát vállalták. A felszabadulás után kezelőtiszttc, majd irodafőtiszt­té nevezték ki.

Next

/
Thumbnails
Contents