Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - A KÜLFÖLD LEVÉLTÁRÜGYE – MAGYAR LEVÉLTÁROSOK KÜLFÖLDÖN - Kormos László: A németországi protestáns egyházi levéltárak egységesítési elveinek néhány kérdése / 147–152. o.

- 149 ­kajának igényeivel való foglalkozás közben az egységes tervek szerin­ti rendezés szükségességének kimondásáig és annak megvalósítása ér­dekében szükséges lépések megtételéig eljuttatták a német protestáns egyházi levéltártudományt. A munkaközösség elnöke Bad-Oeynhausenben, a westfáliai történészek egyesülete előtt -"Wé ge.'Tandésld.rclifrícher Archivpf lege" cimü referátumában világosan nemcsak a történészek, hanem a külön lenyomatban közre adott előadás által az egyházi levéltárosok plé­numa elé terjesztette az egyházi levéltárak sürgető fel­adatait és a levéltárgondozás jövendő útját. Kifejtette az egyházi irattárak és -levéltárak komoly jelentőségét és hangsúlyozta, hogy minden alkalmat meg kell ragadni ennek minél szélesebb tudato­sítása érdekében. Nagy szükségét látta annak, hogy kampányszerűen induljon meg lelkészek és egyházi levéltárosok körében a szükségsze­rű felvilágosító munka, sőt az egyházi levéltárosok kiképzését, a levéltártudományba való bevezetését mielőbb el kell kezdeni. Sürgető feladatnak látta a rendezés végrehajtását és az irat és. levéltári anyag szigorú védelmének biztosítását. Referátuma utolsó, de hang­súlyos részében kifejtette a különböző egyházi levéltárak rendezési profiljainak egységesítésre való törekvésének fontosságát. Az egyházi levéltárosok munkaközösségének Berlinben 1959* decemberében tartott munkaértekezletén Herbert W a g n e r , a mag­deburgi konsistoriumi levéltár igazgatója előadásában az egyházi és az állami levélt &. r joggal foglalkozott. /2/ Felhiv­ta a figyelmet az elavult tradicionális jogszabályok uj alapokra va­ló helyezése szükségére. A megváltozott társadalmi szemlélet hatá­sa alatt ugyanis kialakult ez eddig elhanyagolt tudományág fontossá­ga is. A levéltárjog, mint résztudomány magában foglalja és felveti az állami és egyházi levéltárjog összefüggésének vizsgálata közben a lejárt és érvényes levéltári törvények, szabályrendeletek, uta­sítások kérdéseit, melyek a levéltárak törvényes megóvására, a le­véltárak és irattárak tulajdonjogára, használatára, az iratanyagok másolására, sokszorosítására, publikációira és egyéb levéltárakra vo­natkozó jogi problémákra térnek ki. A levéltári törvényalkotás min­ién részlete e tudományág körébe tartozik. Herbert Wagner je­lenleg az uj aktaterv és egységes levéltári rendezés előkészitő mun­kálatait végzi s egy szabályrendelet kidolgozásán dolgozik. A levél­tárjog egyes kérdéseinek tisztázása a mi egyházi levéltáraink számá­ra szintén fontos feladat. Az elavult jogi rendelkezések nem lehet­nek gátja annak, hogy a tradiciók megakadályozzák egyházi levéltár­ügyünk fejlődését. Nálunk is szükségesnek látszik a levéltárak egy­házjogi kérdéseinek felvetése, melyek között első helyre kinálkozna az irat és levéltárak tulajdonjogának és birtokjogának világos tisz­tázása s a levéltáraink körül felmerülő egyéb vitás kérdések törvé­nyes utón való megoldása. A szász evangélikus egyház konsistoriumi levéltárában fo­lyó munka jó példája az egyházi irattárak és levél-

Next

/
Thumbnails
Contents