Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Oltvai Ferenc: A magyar területi levéltárak a népgazdaság szolgálatában / 1–19. o.
történészi búvárkodásra, maradék részét pedig - az alispán és a polgármester utásSJ^^^^^;|^^e^l6eh{'--* a levéltári munkától teljesen idegen, kimondottan operativ közigazgatási munkára fordították. így aztán még a levéltári iratok széleskörű felhasználásának lehetőségét megalapozó, szoros értelemben vett levéltári munkákra sem maradt idejük. A helyzeten a levéltárügy központosítása változtatott, amikor a vidéki levéltárak elkerültek a helyi államigazgatási szervek felügyelete alól és az Országos Levéltárral együtt a központi levéltárügy! hatóságnak, a Levéltárak Országos Központjának - közvetlen irányitása alá jutottak. A vidéki levéltárak a központosítás révén menekültek meg az operativ igazgatási munka gondjaitól. Az államosítás a megyei szervezetnek megfelelően 19 kerületi állami levéltárat hozott létre. A levéltári szervezeti változással még nem következett be az a kívánatos állapot, hogy a levéltárak teljes erővel bekapcsolódtak volna az állam gazdasági, kulturális, politikai stb. szervei által gondozott ügyek céltudatos, rendszeres és tervszerű munkájába és azokat a sajátos levéltári eszközökkel támogatták volna. Sőt, amint látjuk majd, ez még a mai napig is bizonyos területeken, éppen a gazdasági élet támogatásában, erősen fennálló kívánság csupán, amelyet jobbára a felénk megnyilvánuló és kívülről jövő igények alapján igyekszünk teljesíteni. Az államosítás óta azonban mégis lényeges dolog történt. Egyes államigazgatási szervek^ a pártszervezetek, szakszervezetek, gazdasági szervek, nem utolsó sorban maguk a levéltárosok kezdeményeztek és munkájuk eredményeképp sikeresen használtak fel iratokat. Amikor a magyar levéltárügy államosítása óta eltelt 10 év munkáját 196l-ben ebből a szempontból is felmérték, kitűnt, hogy még a nem rendszeres és tervszerű adatszolgáltatási munka mellett is milyen számottevő segítséget nyújtottak levéltáraink. Hogy csak a legjelentősebbeket említsük: A termőföldek és a házhelyek tulajdon-és birtokviszonyaiban a felszabadulás óta bekövetkezett forradalmi átalakulások pl. a föld-