Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös külügyminiszteri állás kialakulása és funkciója / 37–74. o.

~ 73 i gyár Bank akkori kormányzója világosan megírja /A pénz sorsa a háborúban. Budapest, 1926. 39. s köv. 1./, hogy őket a külügyminisztérium csak 191^. július 19-én tájékoztatta, mégpedig szóbelileg, arról, hogy 25~én Szerbiának a szarajevói gyilkosság kapcsán ultimátumot nyújtanak át. A közlés pusztán informatív jellegű volt. Azt a látszatot keltette, hogy a felelős külügyi körök véleménye szerint "az ultimátum átnyújtása remélhetően nem von maga után további európai bonyodalmakat." 170/ Diplomatische Aktenstücke I,r. 132. 1. Giesl táviratában a jegyzéket ultimátumnak nevezi. Ezt Berchtold választáviratában x»ektifikálja u.o. 132-133. l* 171/ U.o. II.r. 1. 1. 172/ Bittner-Uebersberger stb. ••• : Oesterreich-Ungarns Aussenpolitik, VIII. köt. Wien, 1930. IO396 sz. 173/ Diplomatische Aktenstücke, II.r. 25. 117^/ Felelősség a világháborúért és a békeszerződésért. Budapest, 1939. 210. 1. 175/ Igen csábító feladat lenne kissé behatóbban foglalkozni Tisza Istvánnal. Nem véletlenül állította alakját Szekfü Gyula az általa hanyatlónak ítélt korszak mércéjéül. A tragikus végű magyar miniszterelnök valóban alkalmas mérték. Ha nem is annyira saját kora, mint inkább annak a kornak megítéléséhez, amely bene - alappal, vagy alaptalanul, erről a későbbi történetírás fog számot adni - politikai eszményképét tisztelte. Sajnos, éppen ez a mérce-volta rakott rá, vagy törölt le vonásokat politikai arculatáról. E sorokban is mérceként szerepel Tisza alakja. Nem a Szekfü-i értelemben. Hanem adott, konkrét helyzetben, objektív tényezők, az osztrák-magyar államapparátus funkciójának megítéléséhez. Annak, hogy a csábitásnak engedjek s Tisza István történeti szerepével behatóbban foglalkozzam, már ez a tény, a problémáknak egy bizonyos kis területre szűkítése is eleve útjában áll. Azt azonban hadd fűzzem még az elmondottakhoz, hogy Tisza alakjának éles exponálása, éppen az ő alakjának mércéül állítása nem azért van, mert e sorok irója ma-