Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös külügyminiszteri állás kialakulása és funkciója / 37–74. o.

- 54 utasítást is ráirta: "Kaisereinlauf /sodann Erzherzog Franz Ferdinánd/, Báron Burián, Freih. Schönaich." Az iroda /nyilván a külügyminisztérium elnöki osztálya/, a miniszteri utasitásnak megfelelően a feljegyzés négy példányban való lemásolását rendelte el /egyet a császárnak, egyet Burián pénzügy-, egyet Schönaich hadügy- s egyet a külügyminiszternek szánván. /156/ Aehrenthal javításai egyértelműen azt kivánták dokumentálni, hogy ő az általa a közös miniszterek s az osztrák és a magyar miniszterelnök elé hozott kérdést nem közös minisztertanácsi szinten tárgyaltatta, Akkoriban, amint erről a jegyzőkönyvi formaságokkal foglalkozó részben még szólok, már a közös miniszteri konferenciákon résztvevő, nem közös miniszterekkel is rendszeresen aláiratták a konferenciai protokollumokat, azok tudomásulvételi felzetivén. Az 1907. december 1-i miniszteri megbeszélésről készült jegyzőkönyv lemásolására vonatkozó miniszteri utasitás nem szánt példányt a két kormány premierjének. Nyilvánvalóan, ugyanabból a meggondolásból, amely az osztrák és a magyar miniszterelnökben, mint a kiegyezés utáni első évek gyakorlata, a közös minisztertanácsnak nem "teljesjogu" tagjait látta, hanem csupán'bizonyos kérdéseknek előkelő álláfeu, legjobb szakembereit, mintegy az abszolutizmus korára emlékeztetően, a korona legfőbb tanácsadóit. Azért vonták be őket a tárgyalásokba, hogy hallják véleményüket egy olyan problémáról, amely az Osztrák-Magyar Monarchia életében akkor létfontosságú kérdésnek látszott s amely valóban elhatározó módon befolyásolta a Habsburg-birodalom további sorsát. Ez a probléma az 1878-ban okkupált Bosznia-Hercegovina annexiója volt. 1878-ban az okkupáció nyomán támadt európai feszültség esetleges, háborús megoldásának alternatíváját nem vittpk nyiltan a delegációk elé, A kérdést - amint láttuk - közös minisztertanácsi szinten tárgyalták meg. Három évtizeddel -ké&abb ugyané nnelc álproblémának következő láncszemével, még a közös mlinoisztértanácsnál is szűkebb grémium elé lépett a közös külügyminiszter. Mintha Andrássy Gyula harminc év előtti hangját hallanók: nem kell alkalmat adni sok beszédre. Még annyira sem, mint amennyire az okkupáció évében adtak lehetőséget. A szükkörü tanácskozás jegyzőkönyvbének fogalmazványára saját kezével irta rá Aehrenthal: titkos /geheim/. Az értekezlet résztvevőinek személyi öszszetétele pontosan megfelelt a közös minisztertanácsok személyi öszszetételének. A minisztereket mégsem minisztertanácsra hívta egybe a közös külügyminiszter. Nem kormányhatározatot akart, csak véleményükre volt kiváncsi. A kérdés nemcsak kényes volt, érintése, kiváltképp "megoldása" veszedelmes következmények árnyékát vetette előre. Természetes, hogy a külügyminiszter, aki "megoldását" élete nagy diplomáciai müvének szánta, ugy készítette azt elő, hogy a várható akadályokat előre eltávolította, vagy legalábbis a megoldáshoz vivő utat az akadályok megkerülésével igyekezett vezetni. Nem vitás, hogy az annexiót a Monarchia alkotmánya által előirt módon csak viharos viták, nagy megrázkódtatások árán lehetett volna, vagy a külpolitikai helyzetnek