Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös külügyminiszteri állás kialakulása és funkciója / 37–74. o.
- 51 politika alakulásáról való tájékozódásra. Igaz, hogy a Monarchia túlságosan bonyolult szerkezetében a külügyminiszter száraára az egyetlen fórum, ahol diszkurziv módon fejthette ki álláspontját, a delegációk működésének szünetelése idején, a közös minisztertanács volt. Persze, ez a szűk kör, amely a Monarchia életét mozgató erők munkájáról csak gondosan leszűrt hireken át értesült, nagyon is egyoldalú lehetőségeket biztosított a külügyminisztereknek koncepcióik kifejtésére, ami a viták anyagából mindig ki is deról. /]A5/ De az, ami Musulin eiőtt negativ elszigeteltségnek tűnt a közös külügyminiszter állásában, voltaképpen pozitiv értelemben volt elszigeteltség. Musulin nem látta, vagy nem akarta látni, hogy, ha a külügyminiszter nem is vett részt a parlamentek politikai küzdelmeiben, mint mondtam, számtalan más, megbízhatóbb forrásból sokoldalúan tájékozódhatott. S ami még ennél is fontosabb: az államapparátusnak olyan magaslatán, amelyet régi szabályozások a szokásosság erejével bástyáztak körül, valóban elszigetelten állt. Olyan ponton és ugy, hogy gyakorlatilag csupán az uralkodónak lévén felelős, formailag pedig kizárólag a két kormány fejével lévén kénytelen külpolitikájának alapelveit megtárgyalni, parlamentekre s más parlamentáris tényezőre alig kellett tekintettel lennie. /14-9/ Beust birodalmi kancellárságából a birodalmi kormány fejének funkciója a közös minisztertanácsban való elnöklésbe s az ezzel kapcsolatos, hivatali teendőknek a külügyminisztérium elnöki osztálya bürokratikus működésébe zsugorodott bele. /150/ Maradt a külügyi politika irányítása. Ugy, ahogy annak módszerét Metternich fogalmazta meg: "egy szellem és egy akarat" irányítása alatt. A külügyminiszter mellett a minisztertanács működése a felvetődő kérdések megbeszélésének, a két országrész közt esetleg feszülő, a birodalom külpolitikai aktivitását bénító ellentétek elsimításának /a "mündliche Aussprache"-nek/ szerepére korlátozódott. A felépítménynek ez a hivatali-technikai része, amelyen nyomot hagyott legnagyobb birtokosainak kimagasló egyénisége is, olyan hatáskört játszott Metternich egy kései, tehetségtelen utódának, Berchtoldnak kezére, hogy azzal konkréten és azonnal érvényesülni képes ellenőrzés nélkül és parlamenti ellensúly hiányában, a parlamenti feHelősségrevonás gyakorlati kockázata nélkül hozhatta mozgásba a hanyatló Habsburg-birodalom katonai apparátusát. Itt nem is annyira a mozgásba hozáson, hanem annak időpontján van a hangsúly. Hisz azoknak a rétegeknek érdeke, amelyeknek képviselőjeként ült Berchtold a külügyminiszteri székben r /151/ nem mondott ellene a háború megindításának, de a rétegek érdekei az időpont tekintetében már nem egyeztek meg egymással. Hogy ez az első tekintetre nem lényegbevágónak tűnő tény, adott pillanatban - véleményem szerint, legalábbis részben, éppen az államszerkezet sajátosságai következtében - döntő erőként avatkozott az események menetébe, kitűnik a dolgok aprólékosabb vizsgálatából. A Monarchia utolsó fél évszázada történetének három fordulati évét tekintem meg. Azzal a céllal, hogy, ha csak a legszembetü-
