Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács kialakulása / 59–102. o.
- 82 otthon állandóan táraadná a közvélemény. Hosszabb vita után igy is döntöttek. A birodalmi minisztertanácsi jegyzőkönyvek előre nyomtatott felzetén az 1868. február 9-i ülés óta egészen a Monarchia bukásáig változatlanul a következő felirat olvasható: "Ministerrat für gemeinsarae Angelegenheiten,"91 A terminológiai vita, ill. annak irattani jelentkezése adaequat kifejezése volt a súlyos, belső ellentéteket látszatmegoldásokkal leplező és megtévesztő frazeológiával takargató kiegyezésnek. Igazuk volt az osztrák minisztereknek, amikor azt mondották, és igaza volt az uralkodónak, amikor elfogadta, hogy a "birodalom", a "Reich"-fogalom lényegében azt fejezi ki, amit a "gemeinsam", a "közös" szó. Nyugodtan egyeztek bele a "közös minisztérium" kifejezés használatába, hiszen, mint a Monarchia utolsó fél évszázadának története bizonyitja, a közös minisztérium mindvégig birodalmi politikát folytatott. Beust volt az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó birodalmi kancellárja. Utódát, Andrássy Gyula grófot 18?1. november 14-én már császári és királyi külügyminiszternek nevezte ki Ferenc József,92 A közös hadügy- és pénzügyminisztert azonban még hosszú ideig birodalmi /"Reichs"-/ miniszterekként tüntetik fel a közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek. Apróság ugyan, de jellemző irattani adat, hogy csaknem egészen az első világháborúig a jegyzőkönyvek irattári sorszáma előtt álló irattári röviditése a jegyzőkönyvek sorozatának: R.M.R. /Reichsministerrat/, a későbbi, évtizedekkel a kiegyezés után használni kezdett: G.M.C. /Gemeinsame Minister-Conferenz/ helyett.93 A közös minisztérium birodalmi jellegéről, helyesebben összbirodalmi kormány-jellegéről folyó vita a magyar állam szuverenitásának veszélybe jutását és a magyar kormány hatalmi körének és illetékességének jelentős csorbulását igyekezett leplezni* A magyar állami szuverenitás és a magyar kormány hatalmi funkciójának valóságos fogyatkozását, a magyar politikai élet arénájában, a közös kormány kormány-jellegének és a birodalom egésze /a német terminus rossz magyar megfelelőjével: az összbirodalom/ önálló jogi személyiségének szavakkal való tagadásával takargatták, H Q sszu sorát idézhetnénk még az ide vágó megnyilatkozásoknak. Elégedjünk meg a legtanulságosabb, az ellentmondásokat legkoncentráltabban kifejező tiltakozások idézésével. Az ellentmondásokat mintegy süritve tartalmazzák azok a íél-ellenzékies megnyilatkozások, amelyek a koaliciós pártok kormányzása idején hangzottak el. A kiegyezéses politika belső ellentmondásai /a Habsburgbirodalmi gondolat és a magyar állami függetlenség áthidalhatatlan ellentétei/ ekkor törtek legélesebben a felszinre. Persze, rendszerint nem lényeges, nem a Habsburg-monarchia szerkezetét érintő, nem a magyar állam függetlenségét valóságosan biztosítani képes kérdésekben, hanem olyanokban, amelyek a függetlenségnek csupán jelképes megóvását szolgálták. Ilyen kérdések voltak külképvi-
