Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács kialakulása / 59–102. o.
- 68 nánk, szorultságában határozta meg Deák a kiegyezésnek, a kiegyezés lényegét, tartalmát eleve megszabó ütemtervét: "Két stádium. Először ő felségével traktálunk, aztán velőig," Mint tudjuk, s amint erre még vissza is térünk, a traktálások második stádiuma csupán formailag volt tárgyalás. Ő felsége Lajtán túli /helyesebben inneni/ országai képviselőinek tárgyalniuk már csak arról lehetett, hogy öntsék osztrák formába a kiegyezést, amely az uralkodó és a magyarok között létrejött.^ 1 S mit szóltak ehhez a magyar önállóság kiegyezéses védői, Tisza Kálmánék? "A szabad nemzet szabad nemzettel" formula nekik sem ^ tetszett, ő felsége többi népeivel való érintkezést ők sem szerették. Nem szerették, mert a közös problémáknak mindkét fél részéről alkotmányos formák közt végbemenő tárgyalásában közös birodalmi parlament képe rémlett fel előttük* A konzervatívok rettegése a Bábel tornyától s a félfüggetlenségi Tisza Kálmánék félelme a birodalmi parlamenttől, e két, különböző indokoltásgu, negatív erő elég volt ahhoz, hogy a kiegyezés Deák szavaiban alkotmányosnak hirdetett módja a valóságban ne legyen az, hanem a két nemzetnek a megszorult uralkodóval a hatalomban való osztozkodása. A politikai helyzetnek ezt a sajátosságát látta meg Andrássy Gyula és fejezte ki ugy, ahogyan azt Deák nem mondta ki: nem óhajt őfelsége valamennyi népével alkotmányos tárgyalásokba bocsátkozni^ neki magyar-német szövetség kell, egy szóval és világosan: dualizmus. íme, a "következő nemzedék" már nevén nevezte azt a politikai keretet, amelyen belül a kiegyezés létrejött. Hogyan és milyen tartalommal töltődött meg e keret? Deák szerint a sanctio pragmatica alapján a közös ügyeket a fejedelemmel tárgyalták, "mert abszolút ur volt".^ A király már most, a trőnbeszédben kijelentette: minthogy alkotmányos jogokkal ruházta fel többi országait és tartományait is, ezért immár nem mellőzheti ezek alkotmányos befolyását sem a közös ügyek kezelésénél, ill. a kezelési módokat megállapító tárgyalásoknál, "Első föltétel tehát" - mondotta Deák -, "hogy alkotmányunk visszaállíttassák és hogy alkotmány adassék a Lajtán tuliaknak is." Pontokba is foglalta az alapelveket. A mi szempontunkból érdekes a 2. pont, a paritás elve. "A sanctio pragmatica lévén a kiinduló pont, két szerződő fél lévén, paritásnak kell lenni."55 Emlékezünk, amikor arról volt "szó, hogy a kiegyezési tárgyalások elakadhatnak a birodalmi parlament' hosszadalmas: vitáin, Deák elárulta, hogy voltaképp nem is a birodalom osztrák részének alkotmányos szerveivel fognak tárgyalni elsősorban, hanem az uralkodóval. Két stádiumról beszélt ugyan, de világos volt, hogy a második stádiuma a tárgyalásoknak csupán formaság.36 A kiegyezési mü atyja talán hitte, hogy a tárgyalások második lépcsőjére is sor kerül, bár neki is világosan kellett látnia, hogy a magyar nemzet alkotmányos függetlenségét nem a lajtántuli népek veszélyeztették, hanem az abszolutista uralkodó. T e hát a konfliktust megoldani, kiegyezni is vele kellett, nem örökös tartománya ugyancsak elnyomott népeivel, A történeti helyzetnek, amelyben a kiegyezés megszületett, ez volt az alapvető vonása. A tárgyalások kiéleződésének pillanataiban, amikor a lényeget keresték s azt megkerülni nem lehetett, a liberális-parlamentáris szóvirágokon
