Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - A KÜLFÖLD LEVÉLTÁRÜGYE – MAGYAR LEVÉLTÁROSOK KÜLFÖLDÖN - Oltvai Ferenc–Veres Miklós: Magyar levéltárosok újabb bulgáriai tapasztalatai / 286–295. o.

- 293 ­Tapasztalataink!.szerint a megbecsülést a levéltárak el­sősorban a népművelési munka terén igyekeztek megszerezni. Sokféle alkalmat megragadtak arra, hogy az anyagot felhasználják. Ennek egyik útja náluk is az állandó kiállitások szervezése. Tirnovóban egy igen érdekes kiállitást mutattak be. A levéltár épületének szomszédságában van a múzeum és azzal összefügg az egykori török konak /igazgatási központ/ épülete, amelyet egy hires helyi épitész, Ficsetov tervezett és épitett. Ennek udvarán volt a megyei, ill. ke­rületi börtön. Ez még a török időkben épült erre a célra és ez volt a rendeltetése l°A4-ig. A fasiszta rendszer hivatalnokainak nem volt módjuk az iratok, a kinzóeszközök, a berendezés és a felszere­lés megsemmisítésére - olyan gyorsan következett be a felszabadítás. A börtönt múzeummá alakitották át és szinte semmit sem változtattak a törökök által is használt berendezéseken. Ebben a börtönben szá­mos kiemelkedő és a nemzeti felszabadításért küzdő forradalmár szen­vedett a török alóli felszabadítás idejéig. Azután pedig a szocia­lista forradalmárok, majd a német megszállók elleni ellenállók szen­vedtek itt, vagy végezték ki őket. A múzeum dokumentum anyagát túl­nyomó részben a levéltárosok gyűjtötték és részt vettek a kiállitás megszervezésében. Várnában a levéltár vezetője, Maria Penkova a vá­ros újkori történetén dolgozik a tanács megbízásából. Igen rugal­masakká levéltári anyag népszerűsítésében. A város főútvonalán az egyik üzlet kirakatában helyeztek el egy tablót, amelyen a bolgár­szovjet barátsági és kölcsönös segélynyújtási és gazdasági megálla­podásokra vonatkozó dokumentumokból helyeztek el a megállapodás év­fordulója alkalmából. A megbeszélések során tájékoztattuk kollégáinkat a magyar levéltárügy egyes kérdéseiről. Központunk szervező és irányitó tevé­kenységéről, létszámáról, a módszertani kollégiumokról és a területi felügyeletről, valamint a levéltári tanács működéséről. Ismertettük a levéltárakban folyó tudományos munkát, a kiadói tevékenységet,mind az általános történeti, mind a különleges levéltári segédletek kiadá­si helyzetéről képet adtunk. Részletekbe menően ismertük meg egymás c

Next

/
Thumbnails
Contents