Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - A KÜLFÖLD LEVÉLTÁRÜGYE – MAGYAR LEVÉLTÁROSOK KÜLFÖLDÖN - Mincev, D.: Az állami levéltárak együttműködése a hivatalokkal, szervezetekkel és vállalatokkal: a bolgár állami levéltárak gyakorlati tapasztalataiból / 262–281. o.

- 2?6 ­Másik feladat, amellyel az állami levéltáraknak foglalkoz­niuk kellett, hogy a hivatalokban, szervezetekben és vállalatoknál állandóan működő szakértői bizottságokat hivjanak életre. Az első időben megköveteltük a vezetőktől, hogy Írásbeli utasítással szak­értő bizottságot nevezzenek ki. E bizottságok állományába olyan tiszt­viselőket kell bevenni, akik jól ismerik szolgálati águk történetét és tevékenységét. Ennek során gyakran találkoztunk az egyes szakem­berek ellenállásával, akik megtagadták a levéltári anyagok átvizs­gálását, sőt még a szakértő bizottságokba való bekapcsolódást is. Sok helyen a bizottságokat csak formálisan hozták létre, az értékelés meg­állapítására vonatkozó egész munkát pedig egy személy végezte, leg- r gyakrabban ügykezelő, vagy az irattár vezetője, maga a bizottság csak a szükséges dokumentumokat /selejtezési jegyzőkönyveket / szö­vegezte meg. E helytelen gyakorlat ellen az állami levéltárak kérlel­hetetlen harcot folytattak. A meggyőzés és felvilágosítás eszközeivel a legtöbb helyen sikerült is ezt a hiányosságot kiküszöbölni. A ne­hézségek itt abból a tényből fakadnak, hogy nagy mennyiségű felhal­mozott anyagot kellett átvizsgálni, amihez igen sok idő szükséges. A már lejárt határidejű iratok évi rendszeres selejtezése már nem je­lent nehézséget a hivatalok, szervezetek és vállalatok számára. Az utóbbi időben arra is gondolunk, hogy próbaképpen beve­zetjük az évenkénti selejtezést, közvetlenül azután, hogy a dokumen­tumok kikerültek a folyó ügyvitelből, anélkül, hogy kivárnók a jelen­leg érvényes 3-5-10 évi megőrzési határidőket. Ez idejében mentesíte­né a hivatalokat, szervezeteket és vállalatokat az értéktelen anyagok feldolgozásától és megőrzésétől. Az állami levéltárak munkatársainak sok munkájába és erőfe­szítésébe került, amíg meg tudták teremteni a hivatalokban, a szerve­zetekben és vállalatoknál a központi irattárat. A minden hivatalban szervezett központi irattárakban a fo­lyó ügykezelésből kikerült dokumentumokat vonják össze és mindaddig megőrzik, amig át nem adják azokat az állami levéltáraknak. Sok hi-

Next

/
Thumbnails
Contents