Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL. EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL - Kanyar József–Benda Kálmán: Látogatás a Kaposvári Állami Levéltárban: Kanyar József levéltárigazgatóval beszélget Benda Kálmán / 249–254. o.
- 251 Köztudott, hogy Móricz Zsigmond külföldi: holland, amerikai, angol újságírókkal és neves közgazdászokkal együtt jött Kaposvárra. Kevésbé ismert azonban az a tény, hogy somogyi tapasztalatain fellelkesedve regényt szándékozott irni somogyi termelőszövetkezetekről. Tervét a kaposi újságíróknak be is jelentette. Sajnos, a regény, irodalmunk nagy kárára, nem készülhetett el. Móricz azonban, ugy emlékezem, a nagy gazdasági eredmények mellett már a kulturális téren meginduló változásokat is észrevette. Hadd idézzek "A szentjakabi iskoláról" cimü, a somogyi Vörös Újságban megjelent cikkéből, ahol,ezt irja: "Ennek a most összeomlott társadalomnak volt egy kedves jelszava: a tudomány hatalom. Ez nagy igazság. Az uralkodó osztály.ezt a hatalmat, a tudományt nem is adta ki a kezéből soha. Csak gondoljunk arra, hogy egy Eszterházy herceg mi mindent nem csinált, hogy a gyerekét megtanítsa arra, hogy ezzel a hatalommal bírjon. Iskolába egy óráig se küldte SzentJakabra, hanem Pestre, Bécsbe, Londonba, Oxfordba. A béreseinek a gyereke pedig lehetett olyan lángész, mint Napóleon, mégis két órát kellett gyalogolnia, mj-g egy kis iskolát talált, így történt, hogy a gazdag ember gyereke okosabb lett az apjánál, a szegénynek muszáj volt olyan tudatlannak marad<ni, amilyen a szüléje volt. Nem igy lesz ezután, minden gyerek egyformán fog tanulni, a felsőiskolákba pedig nem a gazdagok gyerekei mennek, hanem a jótanulók, a jófejű gyerekek. A régi tudomány fekete volt, az uj tudomány vörös. A fekete tudomány fekete zsarnoki hatalom volt. A vörös tudomány vörös felszabadító hatalom lesz." A nagy iskolások gondjával pedig Vikár Béla törődött. A hetesi születésű, világhiró etnográfus, a jeles Kalevala fordító, az Országos Néptudományi Egylet elnöke javaslattal fordult 1919 április 4-én a kaposvári direktóriumhoz egy felállítandó népegyetem ügyében. Idézek javaslatából: "A munkás egyetemeken kívül, melyeket közoktatásügyi népbiztosságunk tervbe vett, feltétlenül szükség lesz olyan tanfolyamokra is, melyeket a már iskolavégzett nép fog látogatni. Ezek a nép egyetemei. Oda kell gyűjtenünk a téli hónapokban a falu népének ifjúságát, hogy az uj szocialista szellemben és a kultúra kincsesházába avatott kezektől bevezetést kapjanak."