Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Oltvai Ferenc: A magyar területi levéltárak a népgazdaság szolgálatában / 1–19. o.

- 15 ­tétbe vették és annak megfelelően mélyitették az alapot és keresték meg a szilárdabb altalajt. Segitsége-t tudtak adni a város csatornázási helyzetének fel­tárásában. A 80 évvel ezelőtt készült csatornarendszer terveit és le­írásait döntően számitásba vették. Néhány műszaki létesítményre vonatkozóan is gyűjtöttek ira­tokat és a tervtárba helyezték /a viztoronyra^ fciniüakra, gépi be­rendezésekre és a vasutakra, valamint a villamosvasutra vonatkozó ter­veket/. Eredményesen felhasználták a tervezők a víztoronyra vonatkozó tervdokumentációt, felhasználásukkal lehetővé vált az építmény szerke­zetének megismerése és annak alapján tervezhetnék meg a kijavítást. Épitmények megbontását lehetett a terviratok felhasználása se­gítségével elkerülni más esetben is, 1959-ben és 1960-ban több jelen­tős nagyságú bérházban födémcserét végezhettek. Olyan épületekről volt szó, amelyeket az első világháború éveiben épitettek és nemesebb anyag hiányában salakfödémmel látták el f Ezek az anyagok időközben elhasz­nálódtak. Kicserélésük elengedhetetlenné vált. A. Szekszárdi Állami Levéltár dolgozói ez ideig az ut- és híd­építés, terén tudtak gyakorlati támogatást nyújtani az érdekelt szer­veknek. Tolna megye mezőgazdasági jellegénél fogva, továbbá azért, mert itt nagyvárosok nincsenek, kevésbé jöhet számitásba gyakorlati módon a népgazdaság megsegitésének terén, hiszen levéltári iratanyaga is ennek a jellegnek megfelelően alakult. Egyedül a volt államépitészeti hiva­tal tervtára olyan, ami egyes esetekben a történeti múlton felül az emiitett cél érdekében szóba jöhet. Meglepő, hogy a szervek részéről még akkor sem mutatkozott érdeklődés, amikor a levéltárosok közöltek velük adatokat. A Szentesi Állami, Levéltár dolgozói a Mindszent-Dózsa-telepi általános iskola tervrajzát abból az alkalomból keresték ki, hogy a földszintes iskolára emeletráépítést terveztek. Igen fontos volt az eredeti terv előkeritése, mert ez adta meg a lehetőséget az építés­hez. Közel 5 000 Ft-ra lett volna szükség a teherbírási vizsgálat­hoz, igy ezt az összeget meg lehetett takarítani.

Next

/
Thumbnails
Contents