Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Oltvai Ferenc: A magyar területi levéltárak a népgazdaság szolgálatában / 1–19. o.

vették a közigazgatási szervektől az ilyen jellegű iratokat, mások ezt még nem tették meg. Egyes helyeken maradtak fenn tervek, máshol nem. A Budapesti Fővárosi Tanács VB épitési osztálya saját kezelésben tartja az 1873. utáni tervanyagot, a szegedi városi tanács VB épité­si és közlekedési osztálya pedig átadta azokat a levéltárnak. A sze­gedi tervtár a város épitésére nézve azért is jelentős, mert Szege­det 1879-ben a Tisza árvize úgyszólván teljesen rombadöntötte és a pusztulás következtében közel 6 100 ház dőlt össze. Az árviz után uj várost kellett épiteni. Az épitkezési engedélyhez tervrajzokat kellett mellékelni és azok jelenleg a levéltárban vannak, A tervtárat már a levéltárban jelentős mértékben kiegészítettük az egyéb helyeken levő tervekkel. A jelenleg folyó építkezések, akár épületekről, utakról, csatornákról, vízvezetékről van szó, nem nélkülözhetik a tervtárat és a levéltár segitségét. Az iratok használatát a levéltárban megfe­lelő rendezéssel, segédletek összeállitásával ? az épitkezések, a város­fejlesztés és tervezés történetéhek tanulmányozásával segitettük elő. A többi levéltár, főleg a városi anyagokban való kutatással, hasonló munkát fejtett ki. Alább a jelenlegi helyzet megértése érdekében néhány levéltár jelentését ismertetjük a gazdasági élet támogatásában kifejtett mun­kájáról. A felsorolásban nincs külön feltüntetve az esztergomi, a debreceni, a kecskeméti, a nyiregyházi, a sátoraljaújhelyi és a vesz­prémi levéltárak tevékenysége. Nem azt jelenti ez, mintha ezek a le­véltárak elhanyagolnák a hozzájuk forduló szervek segitését. Debrecen­ben állandóan igénybe veszik a levéltár kutatómunkáját a megyében fo­lyó tervezéseknél. A felsorolt levéltárak, amennyiben vannak irataik /pl. a veszprémi levéltárnak 1848-1944 közötti anyaga a második vi­lágháború során megsemmisült/, segitik a hozzájuk forduló szerveket. Egri Állami Levéltár.. A megyei kopár területek fásitási tervé­nek összeállításához az erdészeti szakembereknek erdőüzemterveket és fásitási terveket kerestek ki és adtak át. Hasznos forrásanyagra buk­kantak az egri szőlőtermelés történetéhez /szőlőfajták és hozamuk/. Tagositási iratokat és térképeket kutattak fel és adtak át a helyi tanács mezőgazdasági osztályának a mezőgazdaságfejlesztési terv össze-

Next

/
Thumbnails
Contents