Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Kanyar József: A hatalom átvétele és megszilárdítása az ellenforradalom első hónapjaiban Somogy megyében / 75–115. o.

- 98 ­Alig távozott el Kaposvárról a fővezér, ahol a nemzeti had­38 sereg önállóságának és függetlenségének alapját vetette meg-' és útja Fonyódon keresztül újra Siófokra tért vissza, másnap már ha­talmas irammal kezdték meg szervezeteik kiépitését a politikai pár­tok és a különféle társadalmi egyesületek. Szinte csaknem egy napon alakult meg a Keresztény Nemzeti Párt és a MOVE. /A MOVE hármas ta­gozatában e polgári szövetségének Gaál Gaszton, tisztviselői kama­rájának Tallián Andor, és katonatiszti tagozatának Kovács Antal al­ezredes lett az elnöke./ A hónap végén /szeptember 26-án/ már a Keresztény Szociális Gazdasági Párt is megalakult s megtartotta el­ső gyűlését. A rákövetkező napon pedig már a Somogy vármegyei Keresz­tény Polgári Szövetség is megalakult Gaál Gaszton elnökletével, amely elsőrenden az ipar, a kereskedelem és a sajtó "keresztény" kezekbe való kerülésének a programját tűzte zászlajára. E szövetség keretein belül gazdasági jellegű fogyasztási és értékesitő szövetkezetek is alakultak. Mind a polgári szövetségben, mind pedig a szövetkezetek részére történő részjegyzésekre és tag­39 toborzásokra a felhivásokat a közigazgatási hatóságok adták ki. Természetesen a MOVE keretében is alakultak különféle beszerzési és értékesítési szövetkezetek. /A kaposvári ezredparancsnokság parancs­könyve szerint október 22-én a tisztek fa-és szénbevásárlásaira meg­alakult a HQVE beszerzési szövetkezete./ Csakhamar megalakultak a megye székhelyén.a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége és a Szociális Misszió Társulat keretei között a Keresztény Tisztvise­lők különféle szakosztályai is. November 9-én már a Keresztény Egység Pártja is megtartotta Kaposvárott alakuló gyűlését, december 18­án pedig a Dunántúli Lövész és Tornaégyletek Szövetsége is megala­kult a városban. A különféle pártok, társadalmi és gazdasági egyesületek szer­vezkedése - mint láthattuk - a nap mint nap egyre zajosabb lett és egyre nagyobb méreteket öltött. A kormány erkölcsi támogatása cél­jából különféle propaganda hangversenyek és kulturális rendezvények

Next

/
Thumbnails
Contents