Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 4. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL. EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL - Kende János–Benda Kálmán: Látogatás a Párttörténeti Intézet Archívumában: Kende Jánossal beszélget Benda Kálmán / 194–200. o.

~ 196 ­Kisérjük most. már nyomén a megszületett proletár­állam első napjait, as archívumban őrzött dokumentumok tük« rébeno A történelmi körülmények ismertek? vesztett háború minden következményé vélj a gazdasági élet pang, óriási a munkanélküliség• s a polgári, kormány tehetetlenül áll szem­ben a bel-és külpolitikai élet megannyi nehézségével, a győztes entente-hatalmak egyre fokozódó követeléseivel. Ilyen nehéz körülmények közt ragadja meg a hatalmat a magyar pro­letariátus* Mindezt történetirásúnk már részleteiben is tisz­tázta. Kevésbé ismert azonban az, hogyan fogadta a főváros és az ország népe a proletárdiktatúra kikiáltását. Idézem Nádas József, az ismert iró visszaemléke­zéseit? március 21-én az iró egy vitaesten vett részt, a ré­gi képviselőház épületében, az akkori nevén főherceg Sándor, ma Bródy Sándor utcában» tt Az előadás hirtelen félbeszakadt* az eddig illegalitásban tartózkodó katonaruhás Számúéiig $ibor lépett az emelvényre és bejelentette: győzött a f or«* radalom, kikiáltották a Magyar tanácsköztársaságot f^hé r tétlen szavakkal visszaadnom az érzést, valamennyiünk iz­galmát 0 Bizonyos, hogy a jelenlévők nagyrésze nem volt a Kommunista Párt tagja, sőt; sokan lehettek ott, akik még nem is barátkoztak meg a proletárdiktatúra gondolatával* Be. a kitörő lelkesedés mindenkit elragadott* Ujjongtak* éljeneztek, nevettek és kiáltoztak. És nem tudom hányszor, háromszor vagy négyszer, megint és mégint elénekeltük az . v Internacionálét. 0 >• Aztán levettük a termet diszitő zász~ lókat és a tömeg kivonult az utcára, ezrek és tizezrek csatlakoztak hozzánk, a villamosok leálltak. •••" - ládas szavalt megerősítik a magyar szellemi élet olyin kópvls*-' loinek m^f^fl^^ozásai is, akik nem álltak kapcsolatban a munkásmozgalómmalo Még, ha Kozma Andor, Zilahy Lajos ..•;•' vagy Márai Sándor e. korbeli Írásaira utálunk. Yagy idézhetjük Krudynak a Magyarország c. napi­lapban megjelent tárcáját t, w Miért sajnáljam a te^aapi ­! sPestet, a zsebmetsző, a sajtszagu, ocsmány Pestet, a min­den érdemes fiához perfid. bűneiben a kivégzésre megérett régi Magyarországot, - amikor csak amolyan mostohagyermek volta© itt« M - Persze voltak, akik nem örültek a proletár­diktatúrának, a,;régi államapparátus vezető tagjai pedig ". szorongva gondoltak arra, mi lesz az ő sorsuk. Ezzel kap-

Next

/
Thumbnails
Contents