Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Gazsi József: A Honvédelmi Minisztérium a nyilas puccs után / 119–152. o.

- 126 ­gátló* körülmények merültek fel f ugy a minisztertől kellett határ­idő meghosszabbítást kérnie Ezek a néha radikálisnak tűnő intézkedések azonban csak látszólag szolgálták a hivatali adminisztráció csökkentését^ s jó­val inkább fokozták a fejetlenséget ? zűrzavart és kapkodást* A fasiszta propaganda buzgón igyekezett a maga javára kihasználni azt az ©légedettlenséget, amely az emberekben a korrupt, arisztokratikus, cimkórsággal fertőzött Horthy rendszerrel szemben fennáll to ügy próbálták feltűntetni ? mintha ők valamiféle egyenlő­séget kivantak volna tenni az emberek között * Ez az "egyenlőség** azonban a kaszárnyaudvar Mául haltén.«. "mindnyájan katonák vagyunk** egyenlősége volt csupán o Beregfy is szívesen tetszelgett a nép barátja, az egy­szerű "katonák atyja* szerepkörben^ de ez nem akadályozta meg ab­ban, hogy mindenben kivételezettségét adjon a királyi hercegnek. Ebből a szemléletből fakadt az a protekciót üldözendő rendelkezéée is, mely szerint megtiltotta, hogy a hozzá intézett magánlevelekre a miniszteri iroda utján választ adjanak* Az ilyen leveleket az il­letékes előadóhoz kellett juttatni és iktatás után ügyiratszerűen kellett elintéznio "Kizárólag a haza és a köz érdeke számit, nem pedig az egyéni érdeke Utóbbi csak akkor vehető figyelembe, ha az előbbit szolgálja, abba beilleszthető % ezenkívül igazságos és méltányos* - mondotta Beregfy, • rendeletben határozta meg, milyen ügyek kap­csán tilos hozzá fordulnia Megtiltotta például, hogy a tisztek a harcos állományból a katonai tisztviselői karba kérjék át magu&at. A fasiszta propaganda nagy gajft&l tálalta a közvélemény előtt a nyilas "Minisztertanácsnak" azt az 1944o október 17-i dön­tését, mely szerint a közhivatalokban a cimek mellőzésével min­denkit hivatali rangjának, állásának vagy megbízatásának megfele­lően kellett titulálnio Beregfy a "miniszter ur" megjelölésre tar­tott igényt* A rendelet a november 13-i Honvédségi Közlönyben lá­tott napvilágoto Egy nappal később Szálasi a november 14-i háziparancs közölte, hogy megszüntetik az ur szó használatát* "Az ur szó sem szóban, sem írásban nem használható" - olvashatjuk a rendeletben* Egyidejűleg megtiltották a "hódolatteljes, legkegyesebb, legma­gasztosabb" kifejezések hivatalos iratokban történő szerepelteté-

Next

/
Thumbnails
Contents