Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 1–2. szám - A KÜLFÖLD LEVÉLTÁRÜGYE – MAGYAR LEVÉLTÁROSOK TANULMÁNYÚTJAI - Bónis György: Angol és ír levéltárakban / 285–307. o.

- 304 egysége irányában, távolról sem számolta fel a partikularizmus hagyományait. A PRO is figy elnéz téti kutatóit, hogy várakozásuk ellenére sem fognak mindent megtalálni az országos közgyűjteményben. A lordkancellár által kijelölt, mintegy száz vidéki örzöhelyen kivül néhány központi hatóság is saját levéltárat tart fenn, mint a londoni központi hagyatéki hivatal /Principal JProbate Registry/ és az elsősorban Indiára vonatkozó anyagot őrző, volt gyarmat ügyi minisztérium /Commonwealth Relations Office/. Nem terjed ki a levéltári törvény a parlamentnek a Big Ben tornyában elhelyezett irataira /The Record Office, House of Lords/, a központi anyakönyvi? hivatalra , General Register Office/, valamint Skóciára és Észak-Írországra, ahol az illető központi levéltárak /központi anyakönyvi hivatalok/ gyűjtik és őrzik a területükre VQi«vtfco7;*i iratokat / anyakönyveket/. Ezen kivül maga a British Museum is hatalmas kéziratgyüjteménnyel rendelkezik, amelynek gazdagságáról a kéziratok jelenlegi kiállitásán magam is meggyőződtem. Az iratoknak ez a többfelé való elhelyezése központi nyilvántartást tesz szükségessé. Ez az igény már régebben jelentkezett. 1869-ben állitották fel a történeti értékű kéziratok bizottságát /Historical Manuscripts Commission/, mely 1959-ig az Országos Levéltár épületében működött, ekkor pedig ugyancsak a Chancery Lane-en kapott önálló elhelyezést. A bizottságnak meg kellett állapitania, mely családoknál és intézményeknél léteznek plyan iratok és kéziratok, amelyek a történelem, alkotmányjog, tudomány és irodalom szempontjából jelentősek, s amelyeket birtokosaik hajlandók a kutatás számára hozzáférhetővé tenni. A bizottság eleinte rövid jelentéseket tett közzé az ilyen jellegű iratok és kéziratok őrzési helyeiről, később pedig nagyobb terjedelmű forráskiadványokat is publikált. 1945-ben vetette meg az iratok országos nyilvántartásának /National Register of Archives/ alapjait. Ez a kezdetben szerény lista 1961-re 8 000-nél több egységet felölelő regiszterré dagadt, melynek használhatóságát, személyneveket, helyneveket és tárgyakat feltüntető mutatók könnyitik meg. A bizottság folytatja kiadványait, sőt 1958-ban egy olyan országos kiadványtervet tett magáé, vá, mely a helyi történelmi társulatok nagyobb jelentőségű publikációi ^ bizottság gondozásába fogadja. /L. a bizottság titkárának, Roger pilisnek a már idézett H. C. Johnson-cikk végén közzétett jelentését, Archivum, 1961.