Levéltári Szemle, 13. (1963)
Levéltári Szemle, 13. (1963) 4. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Hadnagy Albert: Eredeti Madách levél a Szekszárdi Állami Levéltárban / 133–134. o.
- 134 a költő aláírása hivatali keret nélkül maradt* Az is szerencse még, hogy az emiitett körjegyzőség intézkedésének semmi nyoma sem látható a levélen és Így arra idegen szöveg nem tétetődött, az árvaszék véghatározata pedig a túloldalt teljesen betöltvén, a levélnek megmaradt tiszta része további levelezésre már nem vált alkalmassá. Ilyen előzmények után került el ez a Madách-levél Tolna megyébe Györköny községbe s onnan a községi tanácsi adminisztrátor kezéből az 1962 év folyamán ide a levéltárunkba. Nagy szégyenkezéssel ugyan a történtek miatt, de mégis nagy örömmel helyeztük el levéltárunkba ezt a relikviát, mert levéltárunk s vele együtt Tolna megye is gazdagabb lett ezzel az emlékkel. -0-0-0-0-0-0-0-0-