Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 4. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Lengyel Alfréd: Kísérletek a Győri Állami Levéltár propaganda munkájának kiszélesítésére / 128–132. o.

- 132 ­A levéltár tudományos dolgozói által elkészített fondjegyzék, - mely a közeljövőben fog megjelenni -» igen hasznos szolgálatokat tesz majd a propaganda kibővítését célzó erőfeszítéseknek, mert megismerése, esetleg behatóbb tanulmányozása révén az érdeklődők és hivatalos szervek tudomást szerezhetnek arról, hogy a területi levéltárakban milyen természetű iratok /fondcsoportok/ vannak tárolva és milyen jelentős, pótolhatatlan értékű doku­mentációk állnak rendelkezésre a további feltárás, illetve feldolgozás szem­pontjából* - Az intézmény azonban már a fondjegyzék megjelenését megelőzően is gondoskodott az őrzött anyag belső rétegeződésének, tárgycsoportok és i­rattermelő szervek szerinti megoszlásának az ismertetéséről, amikor a helyi Statisztikai Igazgatóság utján - a legutóbbi évkönyv keretében - biztosította ezeknek a kimutatásoknak a részletes leközlését* Ugyanez a kötet egyúttal ar­ra vonatkozólag is tájékoztatást nyújt az olvasóknak, hogy a levéltár kutató­forgalma 1957 óta milyen ugrásszerű emelkedést ért el a kutatók, valamint a kutatási esetek száma tekintetében* Ez az örvendetes számbeli növekedés a le­véltár iránti figyelem-felkeltés módszereinek hatásossága mellett arra is mu­tat, hogy a helytörténettel kapcsolatos témák /megyei, városi és községi vi­szonylatban egyaránt/ mindinkább az érdeklődés előterébe kerülnek és az anyag­feltárási, sőt feldolgozási ambició egyre szélesebb rétegeket mozgat meg* Nem ritka eset, hogy gyári dolgozók, vagy termelőszövetkezeti tagok fordulnak a levéltárhoz adatszolgáltatási Ügyben és kérnek felvilágosítást, útbaigazítást, miképpen tudnának üzemük, vagy szülőhelyük múltjára, történetére vonatkozólag megfelelő anyagot összegyűjteni* E vonatkozásokban különösen a Honismereti Szakkör meginduló te­vékenysége is sokat fog lendíteni, mely a levéltárral való szoros együttműkö­désben, - a néprajzi profilon kivül - régészeti és helytörténeti sikon is in­tenzív reszórt-munkát akar kifejteni. A szakkör célkitűzéseiről, távolabbi terveiről, a kooperáció részleteiről e helyütt felesleges volna bővebben szó­lani, miután e kérdésekkel kapcsolatosan nem rég két cikk is foglalkozott a Levéltári Szemle hasábjain* Annak dokumentálására azonban ezt a lehetőséget is fel kellett említeni, hogy az intézmény minden alkalmat, módot megragad propa­gativ jellegű feladat-vállalásainak kiszélesítésére, mint ahogyan nem hagyha­tó ki a felsorolásból az sem, hogy a levéltár a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat /történelmi szakosztályának helyettes vezetői tisztségét a levéltár igazgatója látja el/, a Hazafias Népfront, az Idegenforgalmi Kirendeltség ée a Megyei Tanács oktatási osztályán belül szervezett Népművelési Tanácsadó Hi­vatal sokrétű munkájának keretein belül is megkülönböztetett gondot fordit a kapcsolatok még erősebb kiépítésére, az egymásra utaltság érzésének tudatos elmélyítésére* Az utóbb érintett szervek működési területén már eddig is ered­ményesnek bizonyult a járt utakon /előadások, cikkek, levéltárvezetések/ való továbbhaladás, de az elért sikerek a levéltárat a jövőben sem fogják attól el­téríteni, hogy fontos kultúrpolitikai hivatásának maradéktalan betöltése ér­dekében ujabb és ujabb kísérleteket ne tegyen az idevágó szakfeladatok lehető­ségeinek még teljesebb kiaknázására* -0-0-0-0-0-0-

Next

/
Thumbnails
Contents