Levéltári Szemle, 13. (1963)
Levéltári Szemle, 13. (1963) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Balázs Péter: A gyűjtőterülettel kapcsolatos munkák helyzete és problémái az állami levéltárakban / 90–122. o.
- 9o Baláss Péter: A GYŰJTŐTERÜLETTEL KAPCSOLATOS MUNKÁK HELYZETE ÉS PROBLÉMÁI AZ ÁLLAMI LEVÉLTÁRAKBAN A jelen tanulmánynak az a célja, hogy összegezze az állami levéltárak iratbegyüjtéssel és a szervek irattárainak ellenőrzése terén eddig elért eredményeit, szóvá tegye a munka hiányosságait és a jövőre vonatkozóan egyes esetekben a problémák megoldására javaslatokat is tegyen* Természetesen szó sincs a téma minden területét átfogni kivánó próbálkozásról, 8 vizsgálódásaimat csupán mindennapi munkánk leginkább homlokterébe kerülő kérdéseire szükitettem. Mindjárt bevezetőben hangsúlyozni szeretném, hogy megállapításaimat és javaslataimat nem a Levéltári Osztály, hanem kizárólag saját magam nevében teszem meg, tehát azok nem hivatalos állásfoglalások. A felhasznált adatokat részben a levéltárak éves munkabeszámolóiból, részben az e célra összeállított kérdőlapok utján szereztem be. I. Az iratanyag gyarapodása. A 29/1950.sz. törvényerejű rendeletnek a centralizált levéltári szervezet megteremtése mellett kétségkívül az volt a legnagyobb vívmánya, hogy az archiválási kötelezettséget valamennyi közigazgatási, igazságszolgáltatási és szakigazgatási szervre, az intézményekre, a testületekre, valamint a közületi vállalatokra is kiterjesztette. Az iratbegyüjtée elsősorban a centralizálást követő években jelentett levéltáraink számára nagy megterhelést, hiszen az újonnan gyűjtőkörükbe utalt szervek iratait visszamenőleg is át kellett venniök. Ezen eredményes begyűjtő munka következtében 195o végétől 1952 végéig az állami levéltárak iratanyaga 74 ezer folyóméterről 98 ezer folyóméterre növekedett. 1962 végére az iratanyag mennyisége meghaladta a 134 ezer folyómétert. Az utóbbi időben a begyűjtés kiegyensúlyozottabb lett s évi átlaga hozzávetőlegesen 3 ezer folyóméter. Az állami levéltárak 195o. évi és 1962. év végi iratanyagának mennyiségét, továbbá az államosítás óta bekövetkezett iratgyarapodás mértékét az I. számú táblázat mutatja. A táblázatból világosan látható, hogy a levéltárak 12 év alatti iratgyarapodása meglehetősen nagy eltéréseket mutat. Az Országos Levéltár iratanyaga - dacára az 1956-os nagyarányú iratveszteségnek - 12 ezer folyóméterrel növekedett.