Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Gyimesi Sándor: A helytörténetírás és a területi levéltárak / 85–89. o.

- 86 A helytörténetirás feladatainak ilyen megfogalmazása természetesen még inkább előtérbe állitja a szervezettség, tervszerűség és a szakmai követelmények kérdését. Okulva az eddigi, nem túlságosan kedvező tapasztalatokon, könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy a helytörténetirás intézményes megszervezésében keressük a megoldást. Ez a gondolat nem uj, Mályusz Elemér a helytörténetirás feladatairól irott cikkében már 1924-ben hangsúlyozta, hogy az országos történetírásnak a helyi részletkutatásokon kell alapulnia s vidéki társulatok alakulásátél és együttműködésétől várta a sikert. Néhány évvel később "A magyar történetírás uj utjai" cimü kötetben már szorosabb összefogást és irányítást tartott szükségesnek s az Országos Levéltárban látta az erre alkalmas intézményt. Manapság több oldalról találkozunk hasonló kezdeményezéssel: a muzeumok, könyvtárak, néha más intézmények és szervek próbálják a maguk körébe vonni a helytörténet egészét vagy annak egyes részterületeit. Ezek a próbálkozások azonban - eltekintve attól, hogy a levéltárak szerintünk kicsit kimaradtak ebből - ha hasznosak is, aligha hoznak kielégítő eredményt. Egyrészt mert az emiitett intézmények számos funkciója között elvesző részfeladatot jelenthet csupán a helytörténetirás, másrészt, mert a forrásanyag zöme s a legjobb helytörténész szakemberek nem náluk találhatók, hanem a levéltárakban, E két tényező következtében a területi le-, véltárak lennének a helytörténeti kutatás természetes központjai, A helytörténetirás jövő fellendülése csak ugy képzelhető el, ha lesz egy intézménytípus, amely primer feladatának a helytörténetirás szolgálatát tekinti s megfordítva: igazat kell adnunk Soős Imrének abban, hogy a levéltárak minősítését munkája iránya szabja meg s talán nem túlozunk, ha a területi levéltár jövő fejlődését annyiban látjuk biztosítottnak, amennyiben a maga körébe tudja vonni a helytörténetirás szervezését. Ha erről lemond, elveszíti egész munkájának végcélját és eredményét s tudományos intézmény helyet poros raktárhellyé, más, kevésbé hivatott intézmények mechanikus kiszolgálójává ettlylyed. Ennek pedig a jövő tudományossága mérhetetlen kárát látná, A levéltárak feladataiként Soós Imre helytörténeti munkabizottság felállítását, a helytörténetirás módszertanának a levéltárosképzésbe való beiktatását és a falutörténeti forráskiadás megszervezését emliti. Ezek mind. hasznos és szükséges dolgok, véleményünk szerint azonban önmagukban aligha hoznának gyökeres javulást. Komoly eredmény szerintünk csak vidéki levéltáraink erőteljes továbbfejlesztése utján érhető el, A levéltári anyag értékét gyakorlatilag az adja, hogy berne kutatnak vagy kutatni fognak, s a levéltári munka minden fázisa, a begyűjtéstől kezdve a rendezésig és segédletkészítésig - végső soron a kutatás kielégítését célozza. Még akkor is, ha ezt a mindennapi munka során - eléggé nem kárhoztatható módon - néha szem elől is tévesztjük. Néha a levéltári anyag a maga sokrétűségében nemcsak történeti, hanem általános helyismereti, néprajzi sőt műszaki stb, vonatkozású adatokat is tartalmaz s ezek feltárásának és felhasználásának levéltáraink munkájában az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet kell kapnia, döntően történeti jellege nem vitatható. Ez a történeti jelleg sokkal inkább dominál a levéltár egészét illetően, mint bármely más + Századok, 19 24-.