Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - FIGYELŐ - Schmidt Ádámné: Hangarchívumok: Der Archivar, 1962. 3. / 232–236. o.

- 232 HANGARCHÍVUMOK /A "Der Archivar" 1962-i 3. /jul./ számában német fordításban megjelent tanulmány ismertetése./ A tanulmány szerzője, Karín Beskow Tainsh, kand, fii., a svéd rádió archivumának vezetője, az utóbbi években több utazást tett a nyugati országokba az ott létesített legfontosabb hangarchívumok tanulmányozására. Útjainak eredményéről részletesen tájékoztatta a svéd rádiót; összefoglaló zárójelentését német forditásban a "Der Archivar" is közölte. Szerző kétféle hangarchívumról számol be részletesen: az állami hangarchívumokról és a rádiótársasá^ok ezektől külön kezelt archívumairól

. Az előbbiek gyűjtőkörébe különböző hanglemez ée hangszalag gyűjtemények /egyetemektől, rádiótársaságoktól stb. átvett gyűjtemények/, kereskedelmi forgalomba kerülő, beadási kötelezettséggel készített hanglemezek, továbbá tudományos intézetek rendszeres gyűjtőmunkájával készült hanglemezek /pl. népdal- és nyelvjáráskutatás során készített felvételek/ és végül állami hivatali szervek működése közben készített lemezek /pl. parlamenti ülések hangfelvételei/ tartoznak. A rádió elsősorban a rádióműsor keretében készült felvételeket őrzi. A tanulmány 1. részében foglaltak szerint az állami hangarchívumok annak felismerése folytán létesülnek, hogy korunkban már nem elegendő csupán az iratok és nyomtatványok gyűjtése; ezek mellett az emberi kultúra tanulmányozására uj eszközök állnak rendelkezésre: a hanglemezek és hangszalagok. Korunk történeti hagyatékai közül ezek sem hiányozhatnak. A legtöbb, országban önálló intézményekként, vagy muzeumok, egyetemek, könyvtárak stb. keretében azzal a céllal alapították az állami hangarchívumokat, hogy gyűjteményeiket tudományos kutatóknak, tanulóknak hozzáférhetővé tegyék. A hangdokumentumok a történeti kutatás előtt is uj utakat nyitottak meg, amelyeken éppen most történnek az első lépések. Remélhető, hogy a történészek -a korral haladva- megragadják a hangarchívumok gyűjteményei által nyújtott uj lehetőségeket és a hangdokumentumokat nemcsak az Írásos történeti források kiegészítőinek, hanem önálló forrásoknak tekintik majd. A hangfelvételeknek természetesen legalapvetőbben a nyelvtudomány, a néprajz és a népdalkutatás veheti hasznát. Tájszólások rögzítésére és tanulmányozására már 1899-ben megalapították Ausztriában az Osztrák Tudományos Akadémia fonogramm-archivumát, ugyanilyen céllal alakultak 1905-ben Dániában, 1911-ben Franciaországban, 1910-ben Csehszlovákiában, 1914-ben Svédországban és Madridban is állami archívumok. A hanglemeztermelés figyelemmel kisérésére és dokumentumfelvételek készítésére -tehát más céllal- a következő országokban alapítottak állami hangarchívumokat: Olaszországban 1928-ban, Pran-