Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Kopasz Gábor: A magyar városok rendészete a dualizmus korában / 131–159. o.

- 145 tása. Ellenőriznie kellett azokat az intézményeket, amelyek a közjólét kérdésével a legkisebb mértékben kapcsolatban voltak. Ezeket időnként vizsgálni, hogy működésük valóban megfelel-e a közjóiét érdekeinek. Ilyen szempontból a városi rendőrkapitányság felügyelete alá tartozott a városi zálogház, amelyről jellemző módon az volt a felfogás, hogy "a közjólét érdekeit szolgálja egyesek hirtelen támadt szükségletén való segítéssel." Ugyancsak a közjólét emelését célozták a kapitányi hivatalnak a "lustálkodók, henyélők, munkakerülők" elleni intézkedései. A dologtalanokat figyelemmel kisérték, gondoskodtak munkára szoktatásukról. A segélyre szorulókat szociális helyzetük elbírálása után a kapitányi hivatal javaslatára részesítette a városi tanács egyszeri, vagy állandó jellegű segélyben. Ellenőrizte a kapitányi hivatal, hogy ipari üzemekben, vagy a mezőgazdaságban gépeknél dolgozó munkások megfelelő védelemben részesüljenek. Hivatalból küzdenie kellett az iszákosság és rászegeskedés ellen. A rendőrkapitánysági engedélyekért beszedett dijakat rendszerint a városi kórházi pénztárba fizették be, tehát ezeket gyógyítási, végeredményben szociális célra fordították, A kórházi pénztárba folytak be a színtársulatoktól, műkedvelő színjátszóktól, jótékonycélu előadásokból, cirkuszoktól, kötéltáncosoktól, panorámásoktól, erőmüvészektől beszedett dijak. Ugyancsak ide fizették be a kórházi célú adományokat, talált pénzeket, rendőri büntető és bírságpénzeket, valamint a kocsmárosok alkalmazottai és a bordélyházak kéjhölgyei után beszedett összegeket. A városi rendőrség szociális tevékenysége kiterjedt a szegényházak felügyeletére, ahol az elöregedés, vagy betegség miatt keresetképtelenné vált öregekről gondoskodtak hatóságilag a városok. Ugyancsak a kapitányi hivatal intézkedett az elmebetegeknek zárt intézetben való elhelyezéséről, a koldusok öszszeirásáról, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről, a városi törvényszékek fennállásáig a rabok foglalkoztatásáról. A polgári korszakban a kolduskérdÓ3 megoldásán igen sokat fáradoztak a városok. A rendőrség feladata volt a koldulás szigorú ellenőrzése. Főleg az a szempont vezette itt a kapitányi hivatalokat, hogy a koldust valóban a szükség, nélkülözés kényszeriti-e a koldulásra, vagy talán a"lustaság, munkakertilés, vagy a rendetlen életmódra való hajlam." Azt tartották, hogy a koldusok veszélyesek lehetnek a polgári társadalomra, mert a koldulás ürügye alatt sok büntettet, lopást, felforgató propagandát vihetnek véghez az elégedetlen emberek. Ezért kivizsgálták, hogy ki szorul valóban koldulásra, ezeket álszent módon külön jelvénnyel látták el, megkülönböztetésül az un. "lappangó koldusok"tói. 6/ A koldulást bizonyos napokra való korlátozással, a munkaképeseknek munkára való szorításával, vidéki koldusoknak a hazatoloncolásával, a házankénti koldulás eltiltásával, alapítványok létesítésével, adakozással, társadalmi gyűjtéssel próbálták felszámolni. A koldulást teljesen megszüntetni azonban sohasem tudták, mert ez az osztálytársadalom szerkezetéből, a magántulajdonból, a