Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 3–4. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Leidecker Jenő: A megyei önkormányzat alakulásának története Somogyban / 128–133. o.

- 132 ­1945. november 17-én tartott ülésén /17. sz. alatt/ hozott határozatával ezen a­rányazámot véglegesnek mondotta ki. A megyei törvényhatósági bizottság ennek megfelelően 1945. december 4­óre összehivott közgyűlésen megalakult, ugyanezen alkalommal megalakult az igazo­ló választmány is. Mind a Nemzeti Bizottság október 5-i és 17-i határozata ellen, mind a me­gyei törvényhatósági bizottság december 4-i megalakulása ellen a Független Kisgaz­da Párt újból panasszal fordult a belügyminiszterhez, aki 100.956./1945.sz. rende­letével a megyei törvényhatósági bizottság megalakítására vonatkozó eljárást új­ból megsemmisitette és uj eljárást rendelt el. A Nemzeti Bizottság a pártok képviseleti arányszámát 1946. február 26-i ülésén újból megállapította, e határozat szerint a 120 megyei törvényhatósági bi­zottsági tagsági^helyből a Független Kisgazda Pártot 48, a Magyar Kommunista Pár­tot 21, a Szociáldemokrata Pártot 21, Polgári Demokrata Pártot 5, a Nemzeti Pa­raszt Pártot 21, és a Szabad Szakszervezetet 4 tagsági hely illeti meg. Ennek meg­felelően a Somogy megyei törvényhatósági bizottság 1946. március 22-én - most már véglegesen - megalakult és az ezen napon tartott ülésén /l~8/1946.kgyisz. határo­zataival/ a behlyettesitett alispánt, vármegyei főjegyzőt és másod-főjegyzőt állá­saiban megerősítette s megválasztotta a kisgyűlés, az igazoló választmány, a ki­jelölő bizottság, a közigazgatási bizottság, és az Összeférhetetlenségi bizottság tagjait is. . A megyei Nemzeti Bizottság 1946.. március 26-i ülésén /15.szám alatt hozott határozatával/ a megyei törvényhatósági bizottság megalakulását tudomásul vette, majd az 1946. április 16-i ülésén kimondotta, hogy a megyei törvényhatósági bizott­ság megalakulása után már nem közigazgatási, hanem politikai ellenőrző szervként fog tovább működni s az egész megyei közélet felett - beleértve a közigazgatási szervezet munkáját is - politikai ellenőrzést fog gyakorolni f egyben utasította az alispánt, hogy a kormányhoz küldendő időszaki jelentéseket a megyei Nemzeti Bizott­ságnak is küldje meg és az alispán a Nemzeti bizottsági, üléseken rendszeresen ve­gyen részt. A megyei Nemzeti Bizottság 1949. február 6-án tartott utolsó ülését, ami­kor is helyét a Magyar Függetlenségi Népfront Somogy megyei szervezetének adta át. • Az 1946. március 22-én megalakult megyei törvényhatósági bizottság szer­vezetében a tanácsrendszer bevezetéséig változás nem történt, csupán a régi számon­kérő szék neve változott át "a tisztviselők munkájának ellenőrző bizottsága" elne­vezésre.Az 1949. április 17-én kiadott 126.230/1949.III.-2.B.M.sz. utasitás ugyan­is elrendelte, hogy - mivel a törvényhatósági bizottsági számonkérő-szék elnevezé­se hasonlit a nyilas uralom által létesitett számonkérő szék elnevezéséhez, az el­nevezést meg kell változtatni és addig is, amig erre vonatkozó jogszabály megjele­nik, az önkormányzati hatóságok tevékenységét az eddigi számonkérő-széknek megfe­lelő bizottság ellenőrizze, a bizottság megnevezésénél azonban a "számonkérő-szék" elnevezés mellőzendő. A legközelebbi - 1949. május 2-i megyei törvényhatósági bi­zottsági közgyűlésen már a "tisztviselők munkájának ellenőrző bizottsága" tett je­lentést az ellenőrzés eredményeiről. A gazdasági élet fejlődése következtében szükségessé vált az államigazga­tás és az önkormányzati közigazgatás fokozotabb kordinálása, ezen célból a közigaz­gatási bizottság különleges szerveiről rendelkező 7890/1930.M.E.sz. rendelet módo­sításra, szélesebb alapokra való fektetésre szorult. A módositás a 12,510/1948. Korm.sz. rendelettel történt. A kormányrendelet szerint a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának elnevezése a jövőben: mező- és erdőgazdasági albizottság. Az albizottság hatásköre és szervezete változatlan maradt.

Next

/
Thumbnails
Contents