Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 2. szám - FIGYELŐ - Bélay Vilmos: Szovjet tanulmány a térképészeti források kiadásának módszeréről / 120–123. o.

- 122 ran a helyesen exponált szines fotómásolatoknak. Ezekből a retusálás után készül-' nek klisék. Mechanikus retusálás sok esetben súlyos hibákhoz vezet, ti. ha nem követi a retusálási az eredetivel való egyeztetés: ilyenkor ti. egyes részletek eltűnnek, vagy megváltozva kerülnek a klisére. Az természetes, hogy a térképészeti anyagot olyan méretaránybán kell reprodukálni,, hogy az összes egyezményes jelek és feliratok könnyen kivehetők, illetve olvashatók legyenek. Kivánatos az eredeti nagyságban való reprodukálás, sőt néha elengedhetetlen a nagyitás is. Tapasztalat szerint a legtöbb nehézséget a térképészeti forrásnak az eredetihez képesti kicsinyitóse okozza. A térképészeti anyag reprodukciójának a kiadványon belüli elhelyezése különböző lehet, függ ez a kiadvány rendeltetésétől, a sokszorositás módjától és még több más tényezőtől. Lehet közvetlenül a szövegben elhelyezni, lehet külön beragasztó &t lapokon, vagy lehet a kötethez csatlakozó mellékletben publikálni, végül lehat publikálni önálló kötetben /pl. atlasz/ is. Szokásos az egész térképészeti forrás helyett annak csak egy meghatározott részletét publikálni. Ilyenre akkor kerül sor, ha az eredeti térkép igen nagyméretű, annak teljes visszaadása négy technikai nehézségekkel jár, vagy épen*leheteU len. Lehet az is oka az ilyenfajta közlésnek, hogy az olvasó figyelmét csak egy, a téma szempontjából jelentős részletre kívánja a szerző irányitani. A XBII-XVTII. századi térképeket - vagyis azok fakszimilés reprodukcióit - feltétlenül el kell látni a rajtalévő szöveg magyarázatával. Idegennyelvü feliratokat le kell forditani. A térképészeti anyag szövegének reprodukálása mindenesetre bonyolult feladat, mert ezeken a speciális forrásokon a szöveg és a grafika egy, ségben van, elválaszthatatlan és együtt alkotja a dokumentum tartalmát. Helytelen minden olyan kisérlet, amely el akarja választani a szöveget a grafikától. Szól a cikk egj olyan, alig tizenöt éve napvilágot látott kiadványról, amelyben a szerző önkényesen elhagyta a térképen olvasható szöveg jelentős részét és ezzel sematizálj eltorzított reprodukciót hozott létre. Számos példára lehet hivatkozni, hogy a szerzők önkényes "javításoknak," "helyesbítéseknek" vetik alá a térképészeti forrásokat és ép ezzel megzavarják a kutatót. A reprodukálásnak ennél mindenesetre tökéletesebb módja az a fakszimilés kiadás, amikor a szerző az összes, a térképen szereplő elnevezéseket megszámozza. Gyakori, hogy a szám más szinti,'mint a térkép, pl. fehér-fekete reprodukció esetén a szám piros. Ez az eljárás mindenkép azzal a következménnyel jár, hogy a szerző olyan számokat helyez rá a reprodukcióra, amelyek az eredetin nincsenek. Alkalmazzák még a szovjet archeofrráfusok azt a módszer is, hogy a térkép reprodukciója mellett külön közlik annak sematikus vázlatát, amelyen a forrás öszszés földrajzi elemeinek kontúrját feltüntetik. A térkép feliratait a vázlaton nem ismétlik meg, hanem számokkal helyettesitik. Az eredeti feliratok átírása a számok rendjében külön lapon, vagy a térkép keretein kivül történik. Ennek a módszernek előnye, hogy kizár minden a források "javitására",vagy "modernizálására" irányuló kisérletet, hiányossága viszont, hogy kétszer kell a dokumentumot közölni / t.i. reprodukció és vázlat formájában/. Egyszerű azonban a hiányosságnak kiküszöbölése, ha a vázlat a reprodukció fölé helyezett átlátszó papírlapon látható. A térképészeti forrásközlés legkevésbé kidolgozott része a cimek összeállításának módszertana. Számos közleményben megismétlik a térképészeti forrás eredeti cimét, ha az eredeti cim nagyon terjedelmes, akkor kihagyásokkal. Ezt a körülményt vagy jelzik idézőjellel, pontozással, vagy nem. A XVII-XVIII. századi térképek - mint nálunk is, ugy Oroszországban is - tele vannak terjengős frázisokkal,amelyek nem segítik elő a térkép tartalmának feltárását. Ezért a cim teljes leközlése felesleges, sőt megnehezíti a térkép használatát.