Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 1. szám - FIGYELŐ - Sárközi Zoltán: Bányászok sorsa Erdélyben, 1848–1941 / 116–118. o.

- 117 Sor hatósági orvos jelentése is - azt panaszolják, hogy a munkások képtelenek megvenni a szükséges gyógyszereket alacsony fizetésükből, s ezért ha súlyosabb betegségbe esnek, el kell pusztulniok. Bányarobbanások, szerencsétlenségek, tüdőbaj is tizedeli soraikat, sőt a bányauradalom területén a 19. század első felében még az éhinség is gyakori volt. A bányaorvosok jelentései beszámolnak arról is; hogy igyekeztek a munkások sorsán javitani, számos fontos egészségügyi intézkedést sürgettek: javasolták például, hogy 1846-ban Enyeden ujabb szifilisz-kórházat létesítsenek, sőt 5 ujabb kórház épitését is tervbevették. A Tesaurariatus Aincstartóság/ azonban - 1848as hivatalos levelekből Ítélve - a kórházépítési költségeket nem vállalta el. Az 1847-48-as évekből származó bányaorvosi jelentések szerint a bányászok súlyos és változatos betegségekben szenvedtek: reuma, tüdőbaj, tuberkulózis, tífusz, kolera, gyomorbaj okozta elnyomorodásukat, sőt halálukat. Egy bányász havi fizetése 7-10 forint volt: a családos bányászok tisztességes megélhetéséhez ennek éppen kétszerese kellett volna. így természetesen orvosságra nem költhettek,s 1848-ban például sok bányászgyermek halt meg torokgyulladásban. 1858-ban 2560 bányász közül - az orvosi adatok szerint - 1180 volt a betegek száma. A tanulmányt eredeti dokumentumok egészitík ki, - s mivel a zalatnai bányauradalom területe ezidőben még a magyar királysághoz tartozott - az okmányok nyelve német vagy magyar, a bányaigazgatásban leginkább használatos két nyelv valamelyike. László József bányafelügyelő például magyar nyelvű beadványában - 1848. májusában - azt kérelmezi, hogy a vasmunkások ingyen juthassanak gyógyszerhez. A 146-157. lapon Ec. Zaharia az 1920. évi aninai bányaszerencsétlenségről számol be. / A Regita közelében fekvő Aninán ugyanis 1920. június 7-én bányarobbanás történt, 180 munkás életét vesztette. A bányák 1854 óta a Kjváltságolt Osztrák Államvasut-Társaság birtokában voltak, később az osztrák-magyar S.T.E.G. vette át .őket, végül 1920-ban román tőkésérdekeltség kezébe kerültek. A robbanást a hadseregtől vásárolt, gondatlanul tárolt robbanóanyag okozta. A bányatársaság mindent elkövetett, hogy perbefogott, súlyos mulasztással vádolt főtisztviselőit megmentse, s fejükről a felelősséget elhárítsa. A per különböző bírósági fórumokon négy évig hózódott, s végül is a vádlottak /Kyiró Adalbert bányakapitány, Hendrich Antoniu igazgató és Biber Coloman főfelügyelő/ felmentésével ért véget. A cikk irója világosan bemutatja, hogy a burzsoá állam bírósága milyen nagy mértékben védte a bányatulajdonosok érdekeit, még ilyen nyilvánvalóan súlyos felelősséget felvető, nagy horderejű perben is, s a tömegkatasztrófa bűnösei büntetlenül maradhattak. A tanulmányhoz függesztett okmányok közt akad magyarnyelvű is, hiszen 1920 után is voltak még magyar részvényesei a bányának, - az igazgatás nyelve azonban német volt, s igy a dokumentumok zöme németnyelvű. A levéltári folyóirat 84-116 lapján V. Trandaf közöl hosszabb,dokumentumokkal kiegészített tanulmányt a zsilvölgyi bányászok 1941. évi sztrájkjára vonatkozólag. ^ A tanulmányhoz mellékelt okmányok között szerepel a hunyadmegyei prefektura, a csendőrség, a Munkaügyi- és Belügyminisztérium, valamint az államvasutak igazgatóságának több hivatalos levele és jelentése. V. Trandaf - a dokumentumanyag felhasználásával - a zsilvölgyi bányászok mozgalmairól nyújt történeti áttekintést. Utal arra, hogy az Októberi Forradalom hatására már 1918-ban munkástanácsot hoztak létre, s azóta is szüntelenül harcoltak a földesúri-tőkés uralom ellen. Lupén, Petrosani, Petrila, Aninoasa és Lonea bányászainak zömét a "Petrosani" és "Lonea" nevű részvénytársaságok alkalmazták. A Petrosani rt-nak 10.588 alkalmazottja volt, ebből 9864 munkás és 724 tisztvise-