Levéltári Szemle, 11. (1961)

Levéltári Szemle, 11. (1961) 1. szám - Varga Sándorné: A magyar levéltárak második 5 éves tervének irányelvei / 72–86. o.

- 75 ­ezeken az utóbbi területeken kell az elkövetkezendő öt év folyamán még erő­teljesebb, még eredményesebb, még kiterjedtebb és különösen még tudomá­nyosabb tevékenységet kifejtenünk. Az 5 éves terv alábbiakban következő szempontjai összeállításánál már ennek a szemléletnek: a felhasználás szempontjának érvényesítésével kísérleteztünk. Abból, hogy az egyes tervfeladatok - ha szükségképpen me­chanikusan munkafajtákra tagolva is - egymásután következnek, talán már megfigyelhető, hogy az egyes munkafajtákat lehetőleg a felhasználás alapve­tő céljának igyekeztünk alárendelni. Amennyiben ezt nem sikerült megfelelő­en véghezvinni, ennek oka elsősorban az volt, hogy a felhasználás módsze­rei - mint arra már utaltunk is - még koránt sem tisztázódtak egyértelműen. De a lehetőség ugy véljük mindenesetre megteremtettük ahhoz, hogy a fel­használás céljának és módszereinek fokozatos tisztázásával itt globálisan ismertetett egyes munkáinkat összehangolhassuk, fokozatosan részleteiben is kitisztuló céljaikkal. A Levéltári Osztálynak az elkövetkező tervidőszak alatt is egyik dön­tő törekvése lesz - mint arra már rámutattunk, - hogy a levéltári munka tudományos szintjét tervszerűen emelje. Ez abban is kifejezésre jut, hogy a következő években már egyes fondok tárgyi csoportositásu rendezésére is sor kerülhet. Ez a törekvés jelentkezik a segédletkészítés terén is azál­tal, hogy a nagyobb anyagismeretet igénylő, munkaigényesebb, mélyebbszin­tü segédletek fognak készülni a területi levéltárakban is. Ezt a célt szolgál­ja természetesen a kiadványmunka szervezettebbé, tervszerűbbé tétele is. Munkánk tudományosságának emelése szükségessé teszi több - a későbbiek folyamán jelzett - elméleti probléma megoldását, illetve megvitatását. A levéltári 5 éves terv irányelveit a történettudomány tervének irányelveivel összhangban állitottuk össze, miáltal nemcsak az eddig job­bára csak egyéni érdeklődésen alapuló és ezért is túlságosan szerteágazó kiadvány munkát tudjuk tervszerűbbé tenni, hanem a rendezési és segédlet­készitési feladatokat is a történettudomány célkitűzéseinek figyelembevé­telével iktathatjuk tervbe. Szervezési problémák. Terveink szerint a Népidemokratikus Korszak Levéltára a tervidő­szak első évében kiválik az Országos Levéltár keretéből és önálló szerve-

Next

/
Thumbnails
Contents