Levéltári Szemle, 11. (1961)

Levéltári Szemle, 11. (1961) 3–4. szám - FIGYELŐ - Bélay Vilmos: Sz. T. Plesakov–D. A. Tyebekin: A Szovjetunió levéltári intézményeinek perpektivikus tervei: Voproszi Arhivovegyenyija, 1960. 5. / 253–259. o.

- 256 ­bályzata és elö van készítve az irodalmi jellegű dokumentumok kiadási, szabályzata is. Az egész ország valamennyi levéltára számára készülő szabály­zatok természetesen nem kötik meg a levéltári dolgozók kezét. Ep ellen­kezőleg, elvárja tőlük, hogy saját anyagukkal való foglalatosságuk ta­pasztalatait közöljék a Főigazgátósággal, hogy a szabályzatokat a jövő­ben ezeknek a tapasztalatoknak figyelembe vételével kijavíthassák. A szabályzat alkalmazása is alkotó módon kell, hogy történjék. Az összszövetségi levéltárak vállalták, hogy az eféle szabályza­tok kidolgozásában közreműködnek. Az Októberi Forradalom Levéltára (CGAOR) például az iratok katalogizálására, a fondok kialakítására, a hi­vataltörténeti segédletek készitésére, az iskolai levéltári kiállitások megszervezésére vonatkozó szabályzatot készit. A kino-foto-fonó-levél­tár (CGAKFFD) a mozgófilmek őrzésének technológiáját fogja készülő szabályzatában megvilágítani, hiszen a köztársasági levéltáraknak is vannak olyan osztályai, amelyek nem papir-anyagu dokumentum okkal, ha­nem ff ilm ékkel foglalkoznak, még hozzá nemcsak a mi Országos Levél­tárunk film tárához hasonlóan iratokról készült kópiákkal, hanem kinő­filmekkeL Nemcsak szabályzatok készülnek, hanem monografikus jellegű közlemények is a levéltári munka során szerzett tapasztalatokról. Itt megjegyezzük, hogy az eféle szovjet szakcikkek ismertetését a magyar levéltári szakfolyóiratok - elsősorban a Levéltári Hiradó, illetve Levél­tári Szemle - fennállása óta feladatának tekintette. A Szövetségi köztársaságok a következő hétéves időszakban is ki fogják adni tájékoztatóikát. Amelyik köztársaság eddig nem adott ki ilyen tájékoztatót, pl. az Észt Szövetségi Szovjetköztársaság, a jövőben - hasonlóan a többihez - meg fogja jelentetni azt. Tervbevették levéltári terminológiai szótár kiadását. Arra törekszenek, hogy a szovjet hivatalok, szervezetek, válla­latok ügyvitele, az iratok kialakitása és forgalma egységes rendszerű legyen. Ezen a téren, a tapasztalatok szerint még van tennivaló. Egyre tökéletesitik a modern technika alkalmazását és a szabványosítást is. Nemcsak a Levéltári Főigazgatóság, hanem több szövetségi köz-

Next

/
Thumbnails
Contents