Levéltári Szemle, 11. (1961)

Levéltári Szemle, 11. (1961) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Schneider Miklós: Adalék a tanyai közigazgatás megszervezésének történetéhez: a Földművelésügyi Minisztérium hódmezővásárhelyi tanyai kirendeltségének létrehozása / 115–121. o.

- 120 ­a legmesszebbmenőén" támogassa (8), de ha elolvassuk a rendeletet, azt kell mondanunk, hogy ez a kirendeltség inkább hasonlit egy kutató­intézethez, mint hivatalhoz, s igy nem sokat tehet (és nem is sokat tett) •.•'•-'• ••-** a tanyai lakosság helyzetének javitásával kapcsolatban. Ugy látszik, va­lóban nem töltött be jelentós szerepet, mert - a hivatalos cimtár tanúsá­ga szerint - mindössze három évig (1929-1931) állt fenn y ; Iratai beolvad­tak a gazdasági felügyelőség irataiba és együtt kallódtak el. A Szentesi Állami Levéltárban mindössze 1 db iktatott és 3 db iktatás nélküli irat található a tanyai kirendeltségtol. Az iktatott irat (72/1930, sz, ) a hmvásárhelyi tejszövetkezet igazgatóságához intézett átirat fogalmazványa, melyben a kirendeltség vezetője tejfeldolgozó-tan­folyam szervezésére vállalkozik és ehhez két* támogatást (helyiség, edé­nyek, tej). Az iktatás nélküli ügydarabok közül az egyik árajánlat állat- * tenyésztési és növénytermesztési szerszámokra, a másik a hódmezővá­sárhelyi tatársánci kör beadványa gazdagyüles és szarvasmarhakiállitas­sal kapcsolatban, végül a harmadik a Szarvasmarhatenyésztő Egyesület közleményének 7. száma. Ez a néhány irat mindenesetre arra enged kö­vetkeztetni, hogy a tanyai kirendeltség betöltött bizonyos funkciót, volt ­valamelyes szava, de a problémát gyökerében nem oldotta meg, mint ahogy nem oldotta meg az előző rendelet sem, A tanyai lakosság elmaradottságának a felszámolására, hátrá­nyos helyzetének megszüntetésére ezek az intézkedések nem is bizo­nyulhattak kielégitőnek, hisz magát a tanyarendszert meghagyták volna. A végső, gyökeres megoldáshoz viszont a tanyarendszer megszüntetéséi re van szükség, amümost, három évtized elmultával, majd a szocialis­ta nagyüzemi gazdaságok kifejlődése fog megvalósítani. . 0 . Felhasznált forrásmunkák és levéltári dokumentumok: .. ..•- • / (1) Gesztelyi Nagy László; Magyar Tanya. Kalocsa, 1928. 49. old. (2) i. m. 54. old. (3) i.m. 157. old.

Next

/
Thumbnails
Contents