Levéltári Szemle, 11. (1961)
Levéltári Szemle, 11. (1961) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Schneider Miklós: Adalék a tanyai közigazgatás megszervezésének történetéhez: a Földművelésügyi Minisztérium hódmezővásárhelyi tanyai kirendeltségének létrehozása / 115–121. o.
- 118 intézkedés jelenthetett, Gesztelyi már emlitést tesz erről, hogy "Mayer János földmivelésügyi miniszter az 1927. október 4-én Szentesen rendezett tanyakongresszuson két izben is kijelentette, hogy tárcáját érintő tanyai gazdasági kérdések feltárására, rendezésére, kézbentartására és irányitására tanyai kirendeltségeket kivan létesíteni, " (7J Később már ugy nyilatkozott a miniszter, hogy a pénzügyi fedezet is megvan és az első tanyai kirendeltséget 33 ezer p költségfedezet mellett Hódmezővásárhelyen fogják felállítani. Valóban így is történt, A rendelet, mely kimondja a hódmezővásárhelyi tanyai kirendeltség létesítését, 1928. december 28-án jelent meg, 5430/1928. ME. sz 4 alatt. Ezek szerint a kirendeltség működési köre Csongrád és Csanád-Arad-Torontál megye területére, valamint Szeged és Hódmezővásárhely thj, városokra terjedt ki. Hogy ezen a hatalmas területen milyen hatékonyan képes ellátni feladatát, azt jól érzékeltetik a következő adatok: Csongrád megye szabályrendelete általában 20 ezer kat. holdanként tart szükségesnek kirendeltség felállitását, ez az a terület ugyanis, melynek feladatait kielégítően el tudja látni. Ezzel szemben az újonnan felállított kirendeltség hatásköre két megyére és két th. városra terjed ki, melyből egyedül Szeged és Hódmezővásárhely városok határa több, mint 260 ezer kat. hold. Elképzelhető tehát, hogy milyen intenzitással tudott volna foglalkozni a kirendeltség a tanyák ügyeivel. De feladatköre már nagyrészt mást jelöl meg, mint a 33. 307/ 192t.-IIL'-BM. rendeletnek a tanyai kirendeltségek feladatára vonatkozó pontjai, 'A. rendelet 1929. január 4-én lépett hatályba és végrehajtásáról a föl dm ivelés ügyi miniszter gondoskodott a 102, 800/1928, sz. alatt kiadott rendeletével. Ennek értelmében a kirendeltség cime: M. kir. Földművelésügyi Minisztérium Tanyai Kirendeltsége, Hódmezővásárhely. Tennivalóit külön megbízás alapján kirendelt tisztviselők látják el, A kirendeltség vezetője Köllő L Zoltán gazdasági felügyelő lett, melléje két okleveles gazdát, Pályi Sándort és Nóvák Zoltánt osztották be, Akirendeltséget, a rendelet szerint, más hivatalokkal és ható-