Levéltári Híradó, 10. (1960)

Levéltári Híradó, 10. (1960) 3–4. szám - FIGYELŐ - Levéltárak és irattárak viszonyának kérdése a holland szakirodalomban / 178–186. o.

használat is, mely élő és lezárt irattár esetén dinamikus és statikus levéltárról beszél, ezt a tényt támasztja alá. Éppen ezért helytelen Panhuysen Javaslatában az irattár és levéltár, az irattáros és levéltáros munkaköre közötti éles elhatárolás. Eszményinek azt az állapotot -tartja, amikor levéltáros és irattáros ugyanazon levéltári elv alapján dolgozik a maga helyén, mint specialista. Véleménye szerint Panhuysen javaslata mögött a decimális dossziérendszer helyeslése áll, ^ amit a holland városok és községek egyesülete bevezetett s ami felé az állami igazgatás is halad. Addig azonban, mig a levéltárosok egyesülete nem tisztázta, hogy 4907-ben miért ítélte el ezt a rendszert s 4920 ban miért fogadta el mégis. Panhuysen javaslata időelőttinek te kintendő. Egyelőre módot kellene adni arra. hogy e rendszer ellenzői és támogatói egyaránt kirejthessék álláspontjukat. Tops A. J.J.H. egyetlen kérdésre korlátozza mondanivalóját s azt javasolja, vegyék fel a Panhuysen javaslatának HL pontjába azt az utasítást, mely szerint a levéltáros hozzájárulása nélkül egyetlen irattári darab sem semmisíthető meg. Ezt azzal indokolja, hogy az adminisztráció által megsemmisítendőnek ítélt anyagnak még lehet történeti értéke. Utolsónak Van *t Hooft B. szólt a javaslathoz. Szerinte az a kérdés, mejy a levéltárosnak az irattárakhoz való viszonyát érinti, feltétlenül megérdemli a levéltárosok íegteljesebb érdeklődését. Mivel azonban az egjesület tagjainak egy része saját tapasztalat alapján még nem szólhat a kérdéshez, így idő előtti és helytelen dolog lenne az egyesületnek ebben a kérdésben a jövőre nézve megkötni a kezét. A

n

nak idején Fruin optimistán Ítélte meg a helyzetet, amikor ugy vélte, hogy az irattárosok mindig a legjobb irattári rendszert fogj ác választani. Ezt az optimizmust a tények később nem igazolták. Most Panhuysen Javaslata is ilyen optimizmuson alapszik. Szerinte a javaslat I. és II. pontjának elfogadása ellentélben áll a levéltárosok érdekével s a levéltárosoknak az irattárakra és az adminisztrációra való hatása kérdésessé válik. Pedig a jövő ennek ellenkezőjét kivánja. Amsterdam például máris megbízta a városi fölevéltárost a városi irattárak és a városi intézmények közmüvek -•, vállalatok irattárainak felügyeletével. Külföldön, különösen Francia- és Németországban még messzebbre vannak már ezen a vonalon. Hollandiában is kívánatos lenne, ha egyrészt az uj Handleiding nagyobb súlyt helyezne a modern levéltárak kérdésére, másrészt a levéltár osképzésnél is nagyobb súly esnék a modern irattárak rendezési problémáira. Végső következtetésképpen helytelennek tartaná, ha Panhuysen javaslata egyáltalában szavazásra kerülne, de ha mégis ugy törUnik, akkor le kell szavazni Mindezekre az ellenvetésekre Panhuysen részletesen válaszolt s válasza a NAB idézett számának 65 78. oldalán található. Bevezetésül emlékezteti az egyesület 65 évvel azelőtti alapítására, arra a feladatra, melyre az egyesület vállalkozott, valamint azokra a műnk ál átokra, melyeket az egyesület a holland levéltári törvény előkészítésénél végzett. Az egyesület mindig egyszerű szótöbbséggel hozta meg ilyen irányú határozatait, melyeket alapos vita előzött meg. Mivel neki az a felfogása, hogy az egyesületnek mindig saját kora problémáival kell foglalkoznia s felfogását a kormányszervek felé is képviselnie, ezért hozta nyugodtan az egyesület elé javaslatát. Javaslata egyáltalában nem Jelenti azt, hogy ezzel bármiképpen meg akarná akadályozni a holland városok és községek egyesülete által bevezetett iktatási és irattárkezelósi rendszer bírálatát. Örül, hogy ez a gyanú elhangzott mert így módja van arra, hogy ennek alaptalan voltát kimutassa. Az egyesületnek úgynevezett regisztrációs bizottsága éppen most tanulmányozta ezt a rendszert s amint elkészült jelentésével, azt az egyesület elé terjeszti, a vezetőség pedig a közgyűlés tárgysorozatára tűzi. Az egyesület tagjainak tehát módjában áll majd észrevételeiket, bírálataikat e regisztrációs rend szerre (tehát a dePiraális osztályozásra) vonatkozóan megtenni. A továbbiak során mindenekelőtt azt szögezi le Panhuysen. hogy a vita sem őt, sem az egye sülét vezetőségét nem győzte meg arról, mintha a Javaslatnak bármely pontja helytelen lenne. Azt tehát a maga egészében fenntartják. Amikor a múlt század közepetáján felfedezték a régi levéltárak értékét s azt a veszélyt, mely abból származott, hogy ezek az irántuk közömbös adminisztráció kezén maradtak, e felfedezés következtében elrendezték a régi (történelmi) levéltár aknák az uj (adminisztratív) levéltáraktól való elkülönítését és az előbbieknek levéltári központqkba való begyűjtését, ezt az eredményt Bakhuisen van den Brink legnagyobb sikereként könyvelték el. És méltán, mert ez mentette meg a régi levéltárakat és tette azokat hozzáférhetővé a történeti kutatás számára. 182