Levéltári Híradó, 10. (1960)
Levéltári Híradó, 10. (1960) 1. szám - Incze Miklós–Kővágó László–Sárközi Zoltán–Szilágyi Gábor: Üzemi bizottságok iratai a Központi Gazdasági Levéltárban: iratok, 1945–1948: 2,76 iratfm. / 138–148. o.
tisztviselők eltávolításáról. Bzután, 1946 Júniusától a gyár tényleges vezetésének szerve az üzemvezetői megbeszélés, ahol az Üzemi Bizottság állásfoglalása döntő súllyal esett latba, A vállalat államosítása után, <947i>en a vállalatvezetés és az Üzemi Bizottság együttműködésének uj formáját találjuk ; aa igazgatóság és az ÜB elnökségének együttes ülése lett a gyárvezetés legrőbb szerve. 1945. október 3-án alakult meg a gyár műszaki bizottsága, mely mint taz Üzemi Bízottság kiegészítésére szolgáló szakértő és tanácsadó szerv*, technikai kérdésekben támogatta az Üzemi Bizottság munkáját. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt londjában a vállalat üzemeinél megalakult és működő üzemi bizottságok iratai, üzemi bizottsági ülési Jegyzőkönyvek mindössze egy dossziét tesznek ki. E Jegyzőkönyvek (nem teljes sorozat), valamint az Üzemi Bizottságok irányításával működő műszaki bizottság és lakáselosztási bizottság iratai az ÜB igen sokirányú tevékenységéről s nem utolsósorban a vállalat tőkés vezetőivel az újjáépítés és a dolgozók érdekeinek védelme érdekében folytatott küzdelméről tartalmaznak adatokat Az ózdi gyár első üzemi bizottságát 1945. március 28-án választották meg az üzem dolgozói. A Feltén és Guilleaume Kábel-. Sodrony- és Sodronykötélgyár Rt fondjában három dossziéban találhatók üzemi bizottsági iratok, más, rokon Jellegű vezetési anyaggal, üzemk minőségi-, üzemvezetői-, bizalmi értekezletek irataival keverten. B szervek értekezletein az Üzemi Bizottság mindig képviselve volt s hatáskörük sem váll el minden esetben élesen egymástól. Az üzemi bizottsági iratok elsősorban a munkabérekről és fizetésekről, a munkaidőről, munkás felvételekről, a Tegyelmi bizottság döntéseiről, az élelmiszerellátásról, a gyár Mezőgazdasági Üzemének működéséről, a fegyelmi bizottság határozatairól tartalmaznak adatokat A gyár Üzemi Bizottsága megalakulásának időpontja az iratokból nem állapítható meg. Megállapítható viszont az, hogy a bizottság a vállalat vezetésében Jelentős szerepet játszott Az igazgatóság az üzemi bizottsági határozatokat figyelembe vette, az ezekkel kapcsolatos véleményeit minden esetben írásban az Üzemi Bizottság tudomására hozta. 1946. íebruár 8-án a gyár dolgozói uj Üzemi Bizottságot választottak. A Péti Nitrogénmüvek Rt fondjában a vezetés anyagának két csomója tartalmaz üzemi bizottsági iratokat. Mind a vállalat budapesti központjában, mind a péti gyártelepen működő üzemi bizottság sokoldalú tevékenységet fejtett ki, a vállalat vezetésének Iontos kérdéseiben hozott döntéseket és képviselője részt vett a vállalati vezető szervek ülésein. Az iratok adatokat tartalmaznak a termelés megindulásáról, a szovjet katonai parancsnokság élelmiszer vásárlási ügyekben nyújtóit segítségéről, az újjáépítés első eredményeiről, munkás- és ipari tanuló felvételekről, személyzeti ügyekben tett Javaslatokról, a Bizottság kulturális és szociális munkájáról, A péti gyártelep Üzemi Bizottsága 1945. május 7-én alakult meg. A Hangya Termel ős Értékesítő- és Fogyasztási Szövetkezet londjában három csomónyi ÜB irat találhatói az üzemi bizottsági Jegyzökönyvek, az Üzemi Bizottság szociális osztályának levelezése, továbbá a Hangya Központ üzemi bizottságának az egyes telepeken működő üzemi bizottságokban történt levélváltása. Az íratok az 1945. február 204 ideiglenes és a március 144 Üzemi Bizottsági választásokról, a romeltakarítás megszervezéséről, elbocsátási-, igazoló bizottságin kollektív bér megállapítási, anyagbeszerzési kérdésekről, vidéki élelmiszer vásárlásról, élelmiszerkiosztásról, a hadifoglyok hazahozatala és hozzátartozóiknak segélyezése érdekében tett lépésekről szolgáltatnak adatokat A Magyar Általános Hitelbank fondjának három csomója tartalmazza (tőleg a bank személyzeti osztályának iratanyagával keverten) az 1945. március 14-én választott Üzemi Bizottság megalakulására és tevékenységére vonatkozó iratokat; üzemi bizottsági ülési Jegyzőkönyveit (nem teljes sorozat) felhívásokat és körleveleket. Az iratok elsősorban az Üzemi Bizottsági és bizalmi választásokra, szakszervezeti nap rendezésére, a banknak az újjáépítésben való 140